2010.02.26. 20:18
Nem szeretek korán kelni, félek a nyulaktól, és imádom a jelmezbálokat, mondta Julcsi aznap, mikor megismertem a helyi művelődési ház büféjében. Én gyümölcstálnak öltöztem, ő diákcsemegének, így egyből barátok lettünk.Lézengtünk a kávé és stressz leheletű pókemberek és delejes tekintetű csipkerózsikák közt, sós perec, dobozos sör, kilencvenes évek slágerei a lampionok körül. Csak vidáman, elvégre ez egy ismerkedős buli, álarcokkal. Elszánt tekintetű orrszarvú csörtetett felénk, feltett szándékkal, és mielőtt szétreppenhettünk volna, beparkolt mellénk a piros biciklijével, enyhe port kavarva. A legsármosabb szevasztok lányok után, amit három napja gyakorolt a plüss melegítőnadrágjában állva az előszobában, még kacsintott is lazán, olyan hajzselé és mentolszagúan, majd zavartan érdeklődött a mibenlétünk iránt. Julcsi próbált somolyogni, mereven nézte a padlón található gyerekrágó papírját, én nyilvánosan kijelentettem, hogy a zsiráfok bizony nem beszélnek, ha esetleg mégis, akkor ő utánozhatná. Nem tette, ám megkérdezte, nem voltam-e francia szakos az egyetemen, mert ha igen, akkor ott a sarokban, nem, nem abban a sarokban, abban a másikban, ott van még egy gyümölcstál, csak fiúba és szebb kartonból, érdeklődik felőlem. Ha esetleg engem is érdekelne… Életem legremekebb gyümölcstálja ült az általános iskolából hozott pótszéken, csodás kartonból. Érdekelt. Csatlakoztok? Csatlakozunk. Mikor melléültem, félénken megkérdezte, meghívhat-e egy sörre és olvastam-e azt a könyvet a francia forradalomról. Bólogattam lelkesen, hogy akár egy életre is, milyen legyen az esküvői meghívónk, elegánsan romantikus vagy alternatívan elegáns? Mire kialudtak a lámpák, elfogytak a slágerek, elrongyolódtak a jelmezek, és vége lett a mulatságnak, két gyümölcstál, egy diákcsemege meg egy orrszarvú immár együtt várta a soron következő karnevált.
Szólj hozzá!
Címkék: farsang sör forradalom
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Legfrissebb hozzászólások