Én Életem Videó-, Szöveg- és Képpályázat

Az osztályfarsangok a megelőző években elég unalmasakká váltak. Egy-két kreatív jelmez született ugyan, de a többség már inkább be sem öltözött. Ezért kitaláltuk, hogy feldobjuk valamivel. Az volt az ötlet, hogy egymásnak öltözünk be. Mindenki annak, akinek szeretne, és majd kitaláljuk, hogy ki-kicsoda. Én az előttem ülő Anitát választottam. Ha másért nem is, mert ő ült előttem. De hogy tud két tucat tinédzser egyénre jellemző módon egy másik, ugyanolyan két tucat tinédzsernek beöltözni? Ez volt a kihívás. Nem akartam Anitának beöltözni, azt nem találták volna ki. Inkább magamra aggattam „Anitás” dolgokat. Természetesen egy kék pólót vettem fel, abból amúgy is volt elég. Leáztattam egy címkét arról a sörösüvegről, amelyen kívül nem volt hajlandó mást inni. Nyomtattam egy film posztert, és kivágtam belőle azt a három betűt, amiről mindenki egyből felismeri. Persze az a Dalí kép, amit ő is úgy imádott, azt ugye nem lehetett kihagyni. Meg kicseréltem a piercinget olyanra, amilyet ő hord.
Izgatottam vártam a péntek estét, úgy éreztem tök jót találtam ki. Bementem az osztályba, hogy hizlaljam a májam a kreativitásomért. De hogy ehelyett mi fogadott?!
- Te is önmagadnak öltöztél be? Ez így nem ér.
Már Anita is ott volt. Kék póló volt rajta. A három betűről mindenki egyből felismeri azt a filmet. Persze neki sörös kupak, nekem ez miért nem jutott eszembe? Nyilván a Dalí kép, azt ugye nem lehetett kihagyni. És a piercingjét is olyanra cserélte, amilyet én szoktam hordani. Csak azt tudnám, hogy eddig hogy nem tűnt fel egyikünknek sem, hogy ennyire hasonlítunk egymásra.