Én Életem Videó-, Szöveg- és Képpályázat

Büszkén állíthatom, hogy azon kevés diák egyike vagyok, akik nap mint nap átélik a csodát. Közhelyesen hangzik, vagy sem? Nem számít. Belépek a kapun, és évszázadok peregnek le előttem, hisz nem hiába, Vajdaság egyik legrégibb, legpatinánsabb és legnagyobb múlttal rendelkező épületében lehetek. Most mondjam azt, hogy ezért már megérte tanulnom? Érdekesen hangzik ez egy diák szájából. A lábam alatt ott lapulnak a girbe-görbe lépcsők. A szélük letöredezve, a fokok hullámosak, ezeket koptatta valaha Kosztolányi, vétek lenne hozzájuknyúlni. Bizony, az a Kosztolányi! Kosztolányi Dezső, a magyar irodalom meghatározó alakja.
Felérek az első szintre, szemben találom magam az iskola névadójának szobrával, akit a diákok csak Svetozar bácsinak emlegetnek. Nagy orrát fényesre dörgöltük már, megdörgölöm most is, hisz ki hiszi, ki nem, szerencsét hoz! Meg is írtam pár napja az iskolaújságba: „kedves elsősök, sose felejtsétek el megdörzsölni Svetozar bácsi orrát, ha elmentek előtte, mert szerencsét hoz, bizony.”
A könyvtárba indultam, szedem is a lábaim. A pillantásom betéved a díszterembe...Láttam én már karón varjút, na de ilyet! Hatalmas boltíves terem, nagy zongorával, sok szoborral. Tipikusan az a filmrészlet, amikor megy a háttérzene, és a gyermek csodálkozó szemmel mosolyog, a plafont bámulja, mert nem tud betelni a szépségével. Magába szeretne zárni minden egyes részletet. Nem titkolom, szeretek énekelni, meg is adom magamnak a saját háttárzenémet, nem is marad el az idillikus hatás. Persze ezt mind pár másodperc töredéke alatt, hisz sietek. Tart még bennem az élmény, de csak addig amig a könyvtáros néni tekergeti a polcokat, hogy megtalálja a megfelelő könyvsort. Leemelem én ugye a legvastagabb könyvet., pici üzenetek, jegyzetek a sarkokon. Önkéntesen nézem a bejegyzéseket, gimis létemre fokozottabb a tanulás iránti érdeklődésem, amiért itt biztosan nem kapom meg, hogy „hinnye, de stréber vagy te meg, mer’ én nem tanulok, azt mégis menő vagyok”. Azoknál aztán nincs motiváció....Lapozok.
...hőpumpa maximális hatásfoka,... adiabatikus folyamatok,... baktériumok rendszertana,... elektrolitos disszociáció... mit nekem? Ohh, hát vágom én ezt mind!

És ez mind szép és jó, de a legfontosabbat kihagytam! Természeti szakos létemre öt nyelvet fújok, ha nem is tökéletesen, mert hát jó pap holtig tanul. Toleranciát keresve sem talál szebbet és jobbat ember fia, mint itt. Ez bizony egy három nyelvű iskola: magyarszerbhorvát, vagy szerbmagyarhorvát, vagy horvátmagyarszerb, na meg az idegennyelvek. Latin, angol, német, francia, orosz, meg amitcsakszeretnél est. A lényeg érthető.
Az iskola, véleményem szerint, puszta formalitásból jelentkezett egy projektumhoz, aminek a lényege az erőszakmentes iskola. Pedig itt nincs balhé. Nem kevés, hanem egy sem. Nem is érzem, hogy bármihez nehéz lenne alkalmazkodom, vagy beilleszkednem...Jók a közös utazások, a diákparlament, a testfestő verseny, a kvíz, a sport (amikor egymásnak szurkolunk nagy hévvel a verseny előtt), a CS-zés (Counter Strike!)...Bizonyítékom is van, hogy nem a díjért dolgozunk, a tanárok sem, akik nem fogvicsorgató szadista hajlamaikat élik ki rajtunk, hanem még a diákok szemében is teljesen emberiek, ami pedig nagy szó! A bizonyíték pedig az, hogy minden versenynek és eredménynek eszmei értéke van, nem tárgyi.

Még mielőtt bárki is rosszat gondolna, ha nincs is rá oka, komolyak vagyunk mi ugyan, komolyan vidámak! Ellenőrzőt is halasztunk (kivételes esetekben), néha puskázunk (ami nem ajánlatos), kedvencünk a némettanárnő, és még osztályfüzetünk is van! Gyűjtjük az aranyköpéseket ezerrel, innen lehet megtudni, hogy Jézus anyja Mária Terézia, Zeusz egy pajzán ember, az alapvető egység, melyből felépül a világunk, az a beton, a petting pedig nem más, mint állatkereskedelem.

Ez a MI Gimink!