Én Életem Videó-, Szöveg- és Képpályázat

 A tűzmadár különleges teremtmény. Képzeletbeli. A szenvedély szimbóluma. Ha egyszer elkapja az embert izzó szárnyaival, nem eresztik el többé. Magával röpít és egy teljesen ismeretlen helyen dob le. Egy helyen, ami új, de soha nem akarsz elszabadulni.
Ezt tízévesen még nem tudtam, amikor anya hazahozta a jelmezt. Furcsán néztem, először nem is értettem, hogy mi ez a narancs és piros anyagnyelvekből álló kosztüm. Tudtam, hogy senki nem fog ráismerni és csak ki fognak nevetni. Féltem, hogy nem illek majd bele a képbe, és ez elkeserítet
Az iskolánkban a jelmezek választéka lekorlátozódott a szokásos dolgokra, hercegnőkre, macskalányokra, kalózokra és menyasszonyokra. Akkor, gyerekként én is arra vágytam, hogy felvegyek egy gyönyörű abroncsos ruhát, és egy koronát tegyek a fejemre. Hamar rájöttem, hogy néha jobb kilógni a sorból és egyedinek lenni. Ezen a péntek esti bálon is emelt fővel indultam a királylányok közé. Misztikusnak éreztem a ruhát, titokzatosnak. Senki sem tudta, hogy mi ez, hogy mit jelképez. Én sem tudtam még. Csak abban voltam biztos, hogy én soha nem lehetek koronás, abroncsos kislány, mert akkor nem illeszkednék abba a bizonyos képbe.
Persze, volt, aki kinevetett és volt, aki csak nézett, mert annyira tetszettek neki a lángocskáim. Azóta csupán egyszer öltöztem be menyasszonynak és bevallom, hogy igazi katasztrófa volt, unalmas. Inkább megmaradok a mikrofonhajnál és a pantomim csíkosánál…