2010.03.08. 20:40
Ez az este más volt, mint a többi. Még a Hold is vörösen derengett a fátyolfelhők mögött. Halotti csend nehezedett a városra. Fojtogató mozdulatlanság. Csupán a szél süvített, mely az arcomba fújta a havat.
Egyedül voltam. Szerettem volna ezt hinni. De nem így volt. A szél… ezen az estén még a szél is más volt. Túlvilági hangok sóhajtoztak benne.
S ezek a hátborzongató, test nélküli sóhajok körülöttem cikáztak. Olykor még alakot is öltöttek a szitáló hóban. Kísértetiesek voltak. Ijesztőek.
Egy városszéli, elhagyatott épület felé tereltek, mely erre az egy estére egy vérfagyasztó ódonkastéllyá vált. Sötét árnyékként magasodott a város felé, hátterében a vérvörös Hold. Rémisztő volt; mintha nem e világbéli lett volna. S én hamarosan ott álltam az ajtaja előtt. Csak sejtettem, mi rejtőzhet mögötte. Végül a kilincshez nyúltam, de az ajtó hamarabb nyílt, és…
– Isten hozott szerény lakomban – köszöntött reszelős hangon a hullasápadt Drakula, azzal betessékelt.
Rengetegen voltak odabent. Láttam a farkast, aki nagymamának öltözött. Egy béka is elszökkent előttem; talán a hercegnőjét kereste, hogy egy csókkal levarázsolja róla a rút álarcot. De összefutottam a Szörnyeteggel is.
– Hát a Szépség merre jár? – kérdeztem.
– Amott csinosítja magát – mutatott az egyik süteményes asztalhoz.
A Szépség valóban ott volt. A boszorkány tartotta neki a míves tükröt. A boszorka, aki most csodásan festett. Kérdezte is a tükröt: „Tükröm, tükröm, mondd meg nékem, ki a legszebb a vidéken!”
Persze a tükör ismét csak azt felelte: „Hófehérke.”
Erre a boszi dühödten nézett felém. De még mielőtt megátkozott volna, elkapott a szőke hercegem.
– Igazán jól áll neked ez a jelmez – dicsért meg.
– De te hol hagytad a paripád? – mosolyogtam rá.
Az én szőke hercegem is elmosolyodott, s táncba hívott, de akkor…
– Adrikám! – hallottam meg anya hangját. – Ébredj, álomszuszék! Hasadra süt a nap!
Azzal felébredtem, és a különös farsang véget ért. Egy óra múlva már a strandon lubickoltam a családommal.
Szólj hozzá!
Címkék: nem farsang létező
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Legfrissebb hozzászólások