Én Életem Videó-, Szöveg- és Képpályázat

Emlékszel a kékruhás angyalra? Először ott az aulában, majd a tornaterem falán… hatalmas vászonról figyelte minden mozdulatunkat… időnként meglebbentette szárnyait, feljebb emelte fejét, s a kéken hulló hóesésben mintha megmozdult volna mögötte a szürke templomtorony is…
Fények világították meg… az advent fényei… a kékruhás angyal ugyanis mindig csak adventkor került elő… lehozták a padlásról, alaposan leporolták, s kifeszítették megszokott helyén… onnan kémlelt ki a decemberi éjszakába… ismerősként üdvözölve fenyőt, játszóteret, jelmondatot az iskola falán… onnan figyelte rezzenéstelen arccal a szemközti színpadot is… a színdarabokat, melyeket előadtunk… évről évre… mást és mást…
Látta a betlehemi csillag születését, amint a többi bolygó közül kiválva megérkezik ahhoz a barlanghoz, azon a nevezetes éjszakán… látta a város fölé magasodó Boldog herceg szobrát… a szobrot, melynek díszeit hűséges barátja, a kis fecske vitte szét a szegényeknek…
látta Scrooge-ot átalakulni… aki - miután átélte saját halálát és temetését - megváltozott… elhagyta fösvénysége, keményszívűsége, s jó ember lett …
látta, amint diákjaink törökülésben, lobogó mécsesek között, a Holdfényszonáta hangjainál mondják el Szentgyörgyi Albert imáját…
emlékszel?... az angyal akkor is ott lebegett parketta és mennyezet között a tornateremben, amikor vad röplabdacsatákat vagy tanár- diák meccseket vívtunk… nem kíméltük… győzelmek mámorától, vereségek kitörő dühétől, sistergő-pattogó labdáktól…ilyenkor mintha megmozdultak volna ráncai… ruháján, homlokán… s a szemöldökök… pedig mindig derűsnek látszott, gondtalannak…
aztán volt, hogy látni vélted több helyen… egyszer az udvaron találkoztál vele, amikor nézeteltérésbe keveredett két fiú a kosárlabda-palánk alatt… már-már tettlegességre került sor… majd láttad a hátsó bejárat lépcsőjénél, amikor nem figyeltünk kellőképpen mozgáskorlátozott kis társunkra… később azt is láttad, hogy beszállt tanárunk kocsijába… ez akkor történt, amikor orvoshoz kellett vinni valakit…
adódott persze mókás helyzet is… az énekkaron végigcsipkedte a lányokat, és megadva a kezdő hangot karmesterként vezényelni kezdett énektanárunk mögött… vagy amikor besurrant a nagy előadóterembe szülők és diákok mellett… az egyik padra letelepedve kíváncsian várta a fizikakísérleteket… később sárga léggömbön, apró pingponglabdák mögött, színes folyadékok fölé hajolva, mágneses pólusokhoz tapadva – miután felrúgta látható világunk törvényszerűségeit- nagyokat kacagott, bújócskázott, kúszott, mászott… mígnem – összekacsintva az időközben megérkező Öveges professzorral – vidáman távozott… soha nem láttad még ilyen felszabadultnak… azaz dehogynem!… amikor narancsba öltözött lányokkal táncolt jótékonysági vacsoránkon… vagy amikor Ady-versenyre készültél…
Újra advent van… lehetsz alsós vagy nyolcadikos, a többiekkel együtt most is várod az első hóesést… a puttonyos Mikulást… díszbe öltöztetett fenyőt… a karácsonyi előadást… a kékruhás angyalt, aki ilyenkor mindig közöttünk van… légiesen, karcsún… figyeli, mi történik tornateremben, folyosókon, függöny mögött… s a színpadon…
idén azt látja majd, hogy két főhősünk, egy kisfiú és egy kislány elindul a kék madárért… a boldogság kék madaráért… szegényes otthont hagynak hátra, hogy kalandok sorozatán túljutva okosabban, érettebben térjenek vissza… hogy útjuk során megtapasztalják, valójában mi is lakik a dolgok mögött… s hogy ezek után mindent másképp lássanak…
s Te, aki majd megnézed előadásunkat vagy szerepelsz benne, talán azt érzed majd, amit én… a Valódi Boldogság mindenkor veled, benned van… csak még nem tudsz róla… segítség kell, hogy rátalálj… talán egy szemfelnyitó gyémánt… talán egy tündér… talán egy előadás… talán egy közösség… egy iskola… talán egy angyal… talán az a kékruhás, amelyik minden adventkor megjelenik a tornaterem falán…

Szent Gellért Katolikus Általános Iskola és Óvoda
(Polányi Éva, Mészárosné Kiss Katalin)