Ide, s tova 8 éve már annak, hogy egy aprócska, repülni épphogy csak tudó madárka első szárnycsapásaival elkeveredett anyja melege által fűtött fészkétől és Pest megye határában kereste a hazavezető utat. Ekkor azonban valami különleges vonzalmat keltő melegséget hozott magával az északi szél, amitől madarunk azt érezte, hogy talán ez majd megmutatja számára a helyes irányt. Emellett valami megfoghatatlan dolog azt súgta neki, hogy derítse fel forrását eme bódító szellőnek.
A furcsa fuvallat Szigetszentmiklósra, egy barna tetejű épületegyütteshez vezette. Odaérve észrevett egy helyes kis zugot, egy elhagyott, jó állapotú fészekkel, néhány kedves madár szomszédságában. Elhatározta, itt marad, amíg elég ügyessé nem válik, ahhoz, hogy elveszett szülei nyomára bukkanjon.
Hamar megbarátkozott új környezetével, melyről kiderült, hogy egy jó hírű gimnázium, a Batthyány Kázmér tetején leledzik. A helybeli madaraktól sok információt szerzett az iskoláról. A rengetett jó, amit az intézményről hallott, felkeltette érdeklődését és tüzetesebben meg akarta ismerni lakhelye szokásait, történetét.
Megtudta, hogy az iskola kereken 20 évvel ezelőtt épült, friss falai nagy terveket rejtettek magukban, új fajta ideológiával fűszerezve. Nem tömegembert akartak nevelni, hanem nyelveket beszélő, művelt, talpraesett fiatalokat, akik megállják a helyüket az élet bármely területén. A tanterv is ennek tükrében készült el és készül el azóta is. Szomorúan vette tudomásul, hogy napjainkban e nemes cél megvalósításában egyre több akadály gördül a becsületes tanárok elé, akik évről évre azon fáradoznak, hogy fenntartsák a már megszokott színvonalat.
A kis madár nagyon szerencsésnek érezte magát, hogy ilyen nagyszerű birodalomba fújta a változás szele. Nap, mint nap izgatottan figyelte az érkező tanárokat és diákokat. Minden alkalommal különös érzés fogta el. Ő is érezte azt, amit minden odajáró kicsi és nagy. A közösség érzetét. Ott töltött évei során rájött, hogy ez minden tanulmányi eredménynél, nyelvvizsgánál, ECDL bizonyítványnál (melyeket az iskolában zajló oktatás lehető tett) is többet ér az a szívet melengető hangulat, mely átjárja az épületet. A diákoknál megdöbbenve tapasztalta, hogy milyen remek a viszony nemcsak az osztályokon belül, hanem az ötödikesektől egészen a tizenharmadikosokig. Tapasztalatai alapján ennek okát a sok iskolán kívüli foglalkozásban találta, melyeket az iskola biztosított növendékeinek. Ilyen volt például az iskolai kórus, a számos cserekapcsolati lehetőség, a gyakori sportrendezvények és főhősünk kedvencei, a bálok, melyeket, ha lehet, még nagyobb érdeklődéssel kísért.
Az évek azonban gyorsan teltek, egyre több barátja lett az egykor idekerült fiókának. Ámde most már elég erősnek érezte magát, hogy kilépjen a biztonságot és gyermekkorát jelentő fészekből, hogy megkeresse szüleit és ő maga is saját fészket építsen.
A nagy útra bizony fel kellett készülnie, főleg lelkileg. Nagyon megszerette az iskolát, a demokratikus, jószívű igazgatót, az odaadó tanárokat és nem utolsó sorban a szeme előtt felcseperedett tanulókat. Nem díszes falak vagy modern felszerelés kellet ahhoz, hogy feledhetetlenné váljon számára az itt eltöltött 8 év, hanem a megnyugtató, baráti légkör, mely végig körülvette.
Nem tudott olyan könnyen nekivágni a nagyvilágnak, mint ahogyan azt tervezte, ezért úgy döntött, megvárja a nyarat. Május tájékán elérkezettnek látta az időt a továbblépésre. Még egyszer utoljára, fájó szívvel repülte körül az épületet. Bekukucskált a termekbe, melyek párkányán oly sok szép emléket élt át. S elindult. Kis barátunk kirepült az óvó, életét jelentő fészekből, majdnem felnőttként, de tudta, nem most jár itt utoljára…