Én Életem Videó-, Szöveg- és Képpályázat

Immár második éve mondhatom magamról, hogy egyike vagyok a Medgyessy Ferenc Gimnázium diákságából. Mi képviseljük a városi művészetre éhes fiatalok döntő többségét. Ezek kreatív emberek teszik naggyá az iskolát és a benne zajló életet. Az aulában a táncosok melegítenek be, vagy az iskola területén levő Holló László Múzeumba siető rajzosok, akiknek a rajzórájuknak a múzeum add óráról órára színhelyet. Ennek az inspiráló helynek és szellemének köszönhetjük, hogy a legtöbb embernek a jövője még az érettségi táján se eldöntött az ide járó diákok és magam is kitűztük a jövőnk felé vezető sárgaköves utat. Melyen Dorotthy Gale még gyermekfejjel indult el, és a történések sokasága egy éret magabiztos sok élményekkel teli lánnyá tette, mint minket a gimnáziumi éveink.
Ezeket az éveket már csak ebből kiindulva is meg kell fontolni hol, és hogyan tesszük meg. Jó magam látom az út végét, mit szeretnék a jövőben elérni és, hogy ehhez mi minden kell még megtennem . A cél...cél, amit már az iskola első napján kitűztünk. Az önkifejezés siker a boldogság mámorító érzését melyet napról napra érzünk mihelyst közelebb, érünk a nagybetűs élethez. És az érzés, hogy nem vagyunk egyedül a világban, van ki mellettünk áll, ki támogat még akkor is, ha felakarom adni. Az a plusz mellyel sajnos nem sok iskola rendelkezik, de aki igen az megérdemli a tiszteletet és az elismerést. A tanári kar az igazgatóság, mindenki aki kiteszi a szívét lelkét a diákokért még a kedves portás is aki beenged ha valamit az iskolába felejtettél,a könyvtáros néni aki mindig megdorgál ha késel a könyv visszavitelével és mindig megígéred neki többé te nem késel. A családias hangulatú délutánok miket a barátaiddal beszélgetéssel, sporttal, játékokkal töltötted el. Az informatikai termek egyikében a hosszú folyósok kis zugaiban a tonnaterem magas boltozata alatt. Azok a percek miket már sose vehetnek el tőled csak a tieid. A „Megyóban” ezek a élmények emberek megtalálhatók ez az amiért itt vagyunk, ide járunk nap mint nap. Nem kapja el az embert a „röpködő”pillangóérzés se a forgószél nem retteg a tanártól sem a kémia vagy a matek órától. Az iskola székely kapuja is azt jelezi, hogy nem átlagos iskolai épületbe léptünk be. A bejárati ajtón belépve megpillantjuk azokat a csodás váltakozó kiáltásokat melyek színfoltja az iskolánknak. Termek melyeket a művészeti osztály diákjainak a rajzai, festményei díszítenek a fotók a táncosok csavarodó néhol számomra elképzelhetetlen alakot formáló produkciójukról. A nyelv szakosok érthetetlen szavaitól zengő folyósok melyeket akkor se értenék meg ha életem végéig tanulnám a német vagy az angol nyelvet. A folyosó másik végébe bóklászó mosolygó tanárok akik érdeklődve kérdezik meg hétfő reggelente, hogy hogyan telt a hétvégéd. A számomra felfoghatatlan tudással rendelkező fizika tanár aki kedvesen elmesél egy vicces történetet még a szünetbe az óra előtt. Ezzel is kedvet adva a következő kissé megerőltető órára.
Mikor meghalljuk a az óra végét jelző csengőt a vidékről bejáró diákjaink nagy léptekkel indulnak meg a közelben lévő buszállomásra, hogy a délutánjukat egy kis pihenéssel tölthessék el. Az iskolába maradó diákok köztük jó magam is a délutáni rajz vagy festészeti foglalkozások résztvevőivé válnak. A táncos diákok a balett vagy a modern tánc fortélyaival ismerkednek délutánonként. A délutáni plusz foglalkozások is segítik a fejlődés és azt a képességünk, hogy kimutathassuk mi lakozik bennünk mi az amit adhatunk a külvilágnak magunkból, hogy hagyhatunk nyomot ebbe a hatalmas változó világba.”Szállnék, fenn hol örökké, kék az ég, ott hol, álmod és vágyad nem marad ábrándkép.,,- Dorotthy éneke.

 

Pásti Anett 16 éves