SODRÓDÁS

Én tudtam a helyem, te ütköztél velem, neked is fájt
nekem is fájt, földi pályám légből kapott ámítás, csábítás.
Tükröt tartasz egy kérdő arcnak, hová lett a biztos már?
Biztos jelét látom a harcnak, ez vár ránk?!

Amikor a vágyunk int, amikor egy folyó hív, ott nincsen híd, nem úszhatjuk meg már

Sodródunk a heves árral, a megnyugvás a parton vár
mosolyog ki bölcsebb nálunk: egy karcsapásért kár.
Sodródunk mert kell a mámor, lázas szemünk nem lát már,
hamisított valóságban vérző seb nem fáj.

Tudtam, feleselt a múltam, részeg lett a józanság, szomorúság,
partot érni és azt remélni az álmom elmúlt már.
Hinni , hogy te is hiszed nem rabszolga a boldogság,hisz
gúsba kötve kialszik az égő vágy.

Amikor a vágyunk int, amikor a folyó hív, ha van már híd, megúszhatjuk talán

Sodródunk a heves árral, a megnyugvás a parton vár
mosolyog ki bölcsebb nálunk: egy karcsapásért kár.
Sodródunk mert kell a mámor, lázas szemünk nem lát már,
hamisított valóságban a vérző seb nem fáj.

Lelkünk lassan összeér, egymást nyugtatva, meghaladva az ősi szenvedélyt
most jó így, készen áll a híd,
ami a sodró folyón átsegít, de
bölcsen is új kalandra hív.

Sodródunk a heves árral, a megnyugvás a parton vár
mosolyog ki bölcsebb nálunk: egy karcsapásért kár.
Sodródunk mert kell a mámor, lázas szemünk nem lát már
Hamisított valóságban a vérző seb nem fáj.