Én Életem Videó-, Szöveg- és Képpályázat

 Elérkezett a maszkabál napja az iskolában. Azok a gyerekek, akik jelmezbe bújtak, az utolsó tanítási óra után készülődni kezdtek szüleikkel, hogy délutánra cifra álarcokban rohangáljanak a folyosókon.
Anna megilletődve ül a teremben. Az osztálytársai már valamennyien kint zsongnak a tornaterem színpada előtt. A kislány a reggelen gondolkodik. Édesanyja mérges volt, mert ő elfelejtett bepakolni a táskájába előző este és ezért elkéstek. A civakodásban valahogy nem volt idejük összebújni, megpuszilgatni egymást, mint máskor. A hatéves forma kislány nagy szemekkel bámulja a mellette lévő zacskót. Jelmeze van belehajtogatva. Szomorúan letörli arcán csurgó könnyeit és öltözködni kezd; egyedül. Ahogy kész, kikukucskál a teremajtón, megcsapja a frissen sütött fánkok lekváros illata. Anna végigtopog a folyosón. A színpadnál egy tanárnő mosolyogva egy számot tűz ruhájára.
- Gyönyörű jelmez – simogatja meg a kislány aranyszőke fürtjeit.
- Anyukámmal csináltuk – szól lebiggyesztett szájjal és beáll a sorba.
Egyedül van. Tudja, hogy rossz volt. Fél, hogy anyja látni sem bírja. Sajog a lelke, remegnek a lábai. A gyerekek egyre fogynak előle, s mire észbekap, már ő következik. Már kiér a színpadra, ám ekkor hirtelen valaki megfogja a kezét és visszahúzza.
- Édesanya! – sikít, azzal sírósan egymáshoz bújnak.
- Gyönyörű vagy – suttogja szipogva anyja; megigazgatja Anna jelmezét.
- Te is – mosolyog vissza a gyerek.
A fények újra megvilágítják a színpadot, s lassan mindenki megcsendesül. Talpig fehérben, tüll szoknyában, harisnyában, kicsi cipellőben, blúzocskában egy aprócska angyal állt előttük, aki nevet, miközben ömlik a könnye.
- Minek öltöztél kicsim? – tartja oda a mikrofont a műsorközlő.
- Anyukám pici angyala vagyok – mondta szégyenlősen-boldogan a kislány, azzal a lépcső felé indul, ahol anyukája áll. Az asszony lekapja a lépcsőről és boldogan szorítják egymást tovább…
Még este is, ahogy a nyertes tortáját kanalazzák, egymáshoz bújva, csöndesen.