Én Életem Videó-, Szöveg- és Képpályázat

Az óvodában minden évben megrendezzük a farsangi mulatságot. Azt ne hidd, hogy ez csak afféle kiscsoportosoknak szóló jelmezes buli. Ott van ám a falu apraja-nagyja. Ha hiszed, ha nem, még Margó néni az óvoda igazgatója is beöltözik, igaz ő minden évben ugyanazt a boszorkány jelmezt ölti fel, de ezt mi mind elnézzük neki.
Idén a bál napján kiderült, hogy nincs nekem se ruhám, se cipőm, de még egy nyamvadt fejfedőm se amit felvehetnék. Itattam is az egereket rendesen. Ekkor jött nagymama, ő bizony mindig ott van nekem a bajban.
- Drága kisunokám-mindig így szólít ha látja, hogy valami bánt- Honnan ez a nagy bú?
- Ha éppen tudni akarod hát nincs jelmezem a mulatságra. - kiabáltam zokogva.
- Na még ilyet, ez aztán nagy baj. Talán akad valami a tarsolyomban. Van egy mentőötletem. Van ám nekem egy réges-régi tündérjelmezem.
- Hogy micsoda? Nagymama, hiszen ez csodás! Pont erre vágytam. - hebegtem még mindig könnyes szemmel.
- Talán itt-ott szakadt….
- De azt ki tudjuk javítani, ugye?- vágtam közbe izgatottan.
- Hát persze, de tudnod kell, hogy ez egy varázsjelmez- mondta ő azzal a szelíd és természetes mosollyal, ami csak neki volt a világon. Fenn van a padláson.
Több órás lelkes kutakodás és ezer meg ezer kincs után végre ott volt. Piszkos, dohos, poros kis ruha. Büszkén vettem fel a fodros szoknyát és a fejemre tökéletesen illő zöld kalapot. Majd a káprázatos és hatalmas szárnyak következtek. Ezekkel, ha akarnék akár - gondoltam -és akkor valami történt. Elrugaszkodtam és láss csodát pár perc múlva már a háztetőn ücsörögtem, még egy ugrás és sikerült feljutnom a falu legmagasabb fájának tetejére, de még ez sem volt elég. Versenyre keltem a párkányunk galambjaival, a tavacska kacsáival, az erdő vadmadaraival.
Felülről láttam a házunkat, az erdőt, a rétet és igen ott volt az óvoda. Már mindenki jelmezben, királylányok, manók, katonák, angyalok és mesehősök várják, hogy végre megérkezzen a Boszorkány és megnyissa a ramazúrit.