Én Életem Videó-, Szöveg- és Képpályázat

Álarcok fogságában

Álarcok és jelmezek. Másoknak talán a farsang jut eszébe. A jelmezbál. A vigalom. Volt idő, amikor nekem is ezt jelentette. Míg szembe nem néztem a valósággal.
Holnap, amikor kilépsz az ajtón, nyisd ki a szemed. Nézz szét! És gondolj bele, ahány ember, annyi álarc.
Mindenhol csak maszkokat látunk. Jelmezbe öltözött embereket, akik nap, mint nap játszák a szerepüket. És te nem tudhatod, mit rejt a valóság. Mi zajlik az álca mögött.
Lássuk be, ez az álarc egy menedék. Egy rejtekhely, ahol meghúzódhatunk. Melyen belül igazán önmagunk lehetünk anélkül, hogy mások láthatnának minket. Ez az álarc az, ami talán olyat is kimond, amit mi nem mondanánk. Ami erősnek mutatkozik, holott te rettegsz. Ami határozottságot sugall, míg te kétségek között sínylődsz. Ami egy vastag falat állít lélek és lélek közé. Amin nem lehet átlátni.
Ez az álarc egy életre szóló maszk, ami mögül talán ki se bújhatunk. Ha megtennénk, ha kilépnénk a menedékünk mögül, ha igazi esendő énünket feltárnánk a kegyetlen valóság előtt…
Nem tudom, mi lenne. Még nem tettem meg. Minden nap, minden egyes órában magamon tartom a saját álarcomat. Belekapaszkodok, hogy mások ne láthassanak meg. Hisz nem tudunk kilépni szerepünkből; nem tehetjük meg. Nem tudhatjuk, hogy a másik álarc mögött ki rejlik.