Én Életem Videó-, Szöveg- és Képpályázat

Hogy miért, már nem tudom, de épp haragban voltam a férjemmel — ezért úgy döntöttem, egy farsangi buli erejéig faképnél hagyom. Igent mondtam régi középiskolai osztálytársnőmnek, aki jelmezbálra hívott. Háremhölgynek öltöztem, és elégedetten nyugtáztam a tükörben, hogy én sem ismerek magamra – a paróka, az álarc és a sokat sejtető, de keveset láttató színes kendők megtették a magukét.
Hatalmas forgatagba csöppentünk; legalább kétszáz jelmezes kavargott a múzeum aulájában. Hamar elfeledtem otthoni bosszúságomat, és remekül szórakoztam; rengetegen táncoltattak, aztán pezsgőztem, és részt vettem a játékokban is. Egy zálogkiváltós feladatnál párba állítottak egy magas, karcsú férfival, aki tőrvívónak öltözött. Már előzőleg is felfigyeltem a harmonikus mozgására, jó megjelenésére – igaz, az arcát tökéletesen eltakarta a rostély, így csak reméltem, hogy helyes fiú. Mindenesetre a göndör tincsek, a széles váll, a fiúsan vékony alkat elég jó benyomást tettek rám. Táncolnunk kellett, és a talpunk alól elfogyó újságpapír miatt egyre közelebb kerültünk egymáshoz… Végül szorosan megölelt, és a mellettünk kiabálók „Csókot a győztesnek, csókot!” kiáltozására épp csak megemelve a sisakrostélyt, megcsókolt.
Kicsit beleszerettem. Bűntudatom volt persze a férjem miatt, de az este minden túlkapását a farsangi bolondságok közé soroltam magamban. Pár napig még álmodtam az Ismeretlenről, aztán újra belemerültem a munkába, és nem is gondoltam az egészre.
Később aztán a férjemmel is kibékültem, de az ominózus farsang nem jött szóba, csak jópár év múlva. Be akartam vallani a kalandomat, ezért megkérdeztem:
—Tulajdonképpen te hol voltál és mit csináltál, mikor én elmentem a bálba?
—Én is bálba mentem egy egyetemista társammal. a múzeum aulájában voltam.
—Csak nem tőrvívónak öltöztél?
—De igen, honnan tudod?
—Én voltam a háremhölgy…
Ilyen jót régen nevettünk!