Én Életem Videó-, Szöveg- és Képpályázat

A pince hideg, mindig látom a leheletemet. Sötét van, de ez nem zavar, sőt, igazából a hangulathoz kell is. Amin dolgozom, a sötétséghez tartozik. A forma torz, mégis kecses. Egy sárkány. Szilikon és nyersgumi keveréke a bőr a könnyű, erős szénszálas karbon vázon feszülve. Nagyszerű és könnyű anyagok, ami fontos, hogy ne szakadjak meg, mikor majd rajtam lesz.
Furcsa a közösségünk, a beöltözőké. Számunkra az évben mindig van néhány nap, mikor álmainkká lehetünk. Ha több ilyen napot tartanánk, az talán nem is lenne ugyanilyen. Hiányozna az egyszeri lehetőség feszültsége, a várakozás viszkető érzése. Egy ilyen nap különleges, mert nem csak jelmezt öltünk magunkra.
A karakterré válunk.
Ki sötét varázslóvá, szúrós tekintettel mered a kamerába, ki tündérré, mindenkire boldogan mosolyog, ki szörnyeteggé, acsarkodva lépdel. A jelmez nem csupán külső, nem elrejt valamit. Valójában általa megélhetjük, kik lelkünk mélyén vagyunk. Jelmezben nem kell félnünk véleményektől, mert a jelmez védelmező felszín, de mi lehetünk annak mélye, mintha valódi bőrünk lenne. Egy létezést, mely habár álmokban született, e rövid időre valósággá lehet.
Ahogy felnövünk, úgy teljesednek ki lehetőségeink, ám sokan elveszítik. Ám ha megtartjuk magunkban azt a gyermeki álmodozást, akkor ezek a lehetőségek a legszebb adománnyá válnak. Gyerekként nem alkothattam efféle, szinte már-már élő csodát, de a maskarám akkori lehetőségeimnek ugyanúgy csúcsa volt, mint most ez. Az azonban, hogy rajongásom e meselények és világuk iránt változatlan maradt megadja, hogy az új lehetőségek kínálta öröm nem állandó szintű életem folyamán azáltal, hogy a régi vágyaimat feledem felnőtté válásom során és az új lehetőségek ezt a veszteséget kiegyenlítik, hanem azok összeadódnak, így mindinkább nő és kiteljesedik.
Persze e sárkány is csak egy lépés, nem első és nem utolsó. Első, papír és terítő alkotta jelmezemhez képest persze ugrás, de tudom, nem a csúcs. Mert a jelmez rejteke mögött nincs kor, csak érdeklődés és akarat.