Én Életem Videó-, Szöveg- és Képpályázat

Az 1960-as években jártam először Tarhoson, a volt Wenckheim birtokon. Itt rendezték meg azt a szavalóversenyt, melyen én is szerepeltem. Beérve a községbe nem értettem, hogy miért visznek bennünket egy erdőbe. Aztán a fák között egyszer csak felbukkant egy gyönyörű épület, a Zenepavilon. Megérkeztünk a verseny helyszínére, s én ámulva néztem a csodálatos környezetet, és a még annál is szebb hangversenytermet. 

Csak később tudtam meg, hogy 1946-ban Gulyás György vezetésével itt született meg egy híressé vált zeneiskola. A művészi kivitelű Zenepavilon pedig 1953-ban épült. A következő évben egy tollvonással megszüntették az iskolát, de Gulyás György a békésiekkel összefogva 1976-ban létrehozta a Békés-Tarhosi Zenei Napokat azzal a szándékkal, hogy Tarhos neve ismét bekerüljön a köztudatba. Azóta is minden évben megszervezik ezt a rendezvényt, s ekkor találkoznak újra egymással a volt énekiskola híressé vált neveltjei, többek között Szokolay Sándor és Mező Imre zeneszerző, Tarjáni Ferenc kürtművész, Rozgonyi Éva karnagy, Bartalus Ilona és Sebestyénné Farkas Ilona neves zenepedagógusok. 2007-ben nagy megtiszteltetés érte a volt Békés-Tarhosi Énekiskolát, bejegyzésre került a szellemi értékek múzeumába, az Aranykönyvbe, mint Magyar Örökség.

1954-ben az énekiskola bezárásával azonban nem szűnt meg az élet ebben az intézményben. Tarhoson megfelelő volt az épületrendszer és a tágas park, így az értelmi fogyatékos tanulók vehették birtokba. Itt kerültek elhelyezésre azok a gyermekek is, akik állami gondoskodásban részesültek. Számukra igazi otthonná vált ez a hely.

Amikor az 1960-as években ezen a helyen jártam, nem gondoltam, hogy egyszer én is itt fogok tanítani. Az intézménybe lépve újra felelevenedett bennem az a régi érzés, amit akkor éreztem, amikor először jártam itt. A parkerdő csodálatos fái, a jó levegő, a szeretetéhes gyerekek megerősítést adtak, hogy nekem ebben az iskolában kell dolgoznom.

Az itt töltött évek alatt szemtanúja és részese voltam az iskola szakmai fejlődésének. Az általános iskolai oktatás mellett fokozatosan alakult ki a szakképzés. Először a népi kismesterségek képzése indult el, majd ezt követte a mezőgazdasági és informatikai képzés. A gyermekek fejlesztése érdekében különböző terápiás foglalkozásokat tartottunk. A sport lételemükké vált tanulóinknak. A nyári táborok felejthetetlen élményt jelentettek a diákoknak és felnőtteknek egyaránt. Éveken keresztül szerveztük a Megyei Környezetvédelem Tanulmányi Versenyt, melynek ideális helye volt intézményünk parkerdeje.

A szakmai fejlődés mellett az intézmény egy újonnan felépített iskolával is bővült, melynek átadásával a Zenepavilon használatát váltották ki. A gondozott parkerdő minden évszakban csodálattal töltött el még évek múltán is. Télen a zúzmarás fák, az élelmet kereső őzek, nyulak és fácánok látványa különleges élményt nyújtott. De az ősz és a tavasz gyönyörű színei, s a nyár hűvöset adó zöld lombkoronái szintén felejthetetlenné tették számomra az itt töltött éveket.

Tarhos felett azonban sötét felhők gyülekeztek. A gazdasági nehézségek, az integrált oktatás bevezetése megkérdőjelezte létünket. Intézményünk fennállásának 50. évfordulóján Harmati Gyula kollégánk így fogalmazta meg félelmeinket:

Ötven éve, hogy itt vagyunk, létünkben és emberségben,

Világítótorony Tarhos, hűvös, ködös messzeségben.

Vétek lenne ledönteni azt, mi fényt és meleget ad,

Szétszéledne, elárvulna fészekaljnyi siserehad.

 

A szeretet koldusai, a sok kis és nagy gyerek,

Itt ettek a tenyerünkből, itt lettek ők emberek.

Megőrizni a fényforrást, óvni, védni, ami jó,

Torony nélkül hová jutna bárka, csónak és hajó?

Félelmeink sajnos nem voltak alaptalanok. 2007-ben öt intézmény összevonásával létrehozták a Farkas Gyula Közoktatási Intézményt, így önállóságunkat elveszítettük. Egy év múlva pedig szeretett iskolánkat is el kellett hagynunk, Békésre költöztünk. Könnyes szemmel búcsúztunk, de szívünkben tovább él Tarhos emléke, szellemiségét pedig magunkkal vittük.