Én Életem Videó-, Szöveg- és Képpályázat

Már nem vagyok középiskolás,sőt már lassan iskolás se!Ám de mégis meghatározó korszaka volt életemnek az a 4 éve,amit a Deák Ferenc Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskola falai közt töltöttem.Persze rögtön felmerül a kérdés, hogy milyen is volt az én iskolám? Kicsi vagy nagy? Jól felszerelt e vagy sem? Meg úgy egyáltalán jó iskola volt? Azonban kérdem én: létezik-e egyáltalán olyan, hogy jó iskola? Tud erre egy nebuló választ adni? Anno megkérdezte tőlem, mint 15-16 éves diáktól egy felnőtt, hogy szeretek-e középiskolába járni és én egy pillanatnyi habozás nélkül, szinte már reflexből rávágtam, hogy nem és nem. Ne viccelődjön már velem, hogy lehet egyáltalán ilyet kérdezni? Nem igaz, hogy nem emlékszik arra, hogy milyen volt napi 7-8 órát az iskola padjaiban gubbasztani! Nézelődni az ablakon át és vágyakozni a szabadba. Nem tudom elképzelni, hogy el lehet felejteni a felelés előtti hosszú, kínzó perceket, amikor a tanár éppen vizslatja az osztálynévsort a következő felelő után. Azt a néma csendet, amikor majdnem minden tanuló képes leígérni még a csillagokat is. Nem hiszem, hogy ki lehet törölni az ember agyából az érettségi előtti pánikrohamokat, a nyelvvizsgára való éjjeli tanulásokat. A mindössze 5 perces szüneteket, ami semmire se elég, és persze a tanárokat! Igen ezek az emlékek még nekem is élénken cikáznak a fejemben. 
Ha most, a 21 éves főiskolás énemtől ismét megkérdezné valaki, hogy szerettem-e középiskolás tanuló lenni, talán most is azt mondanám, hogy nem! Viszont Deákos már annál inkább! Miért is? Azért, mert a Deák azt adta nekem, amit egy iskolától elvárok. De miről is beszélek? Szerintem egy iskola alapvető célja a diákok felkészítése a nagybetűs ÉLETRE. Utat mutatni a felnőttek világába. Lépésről lépésre átadni mindent, ami az élethez való boldoguláshoz, a minél teljesebb lét megvalósításához, képességeink kibontakozásához kell. Az iskolában töltött évek igenis meghatározzák egy ember életét. Főleg a középiskolás évek, ugyanis ekkor kezdenek el a gyerekek a felnőtté válás útjára lépni. 
Egy jó iskola alapjában függ a tanároktól is. Én büszkén mondhatom, hogy nekem rengeteg jó tanárom volt. Ott volt például az irodalom tanárom, aki ugyan őrületbe kergetett a fogalmazás házijaival, de mégis neki köszönhetem a kifejező készségemet. A közgáz tanárom, akinek sikerült belém vernie a mikroökonomiát és aki ugyan vasfegyelmet tartott az óráin, de a bankett esten ő ropta velünk a legjobban. A földrajztanárom, aki úgy bánt velünk, mintha a gyermekei lettünk volna. A matek tanárom, aki bár nem tudta elhitetni velem, hogy a matematika igenis egy csodálatos tantárgy, mégis szerettem az óráira járni. S még sorolhatnám órákig. Egytől egyig csak a diákság érdekeit nézték és örömmel tették a dolgukat. 
Persze még mielőtt valaki rosszat feltételezne, a sulim nem csak a tanulásról szólt, hanem a pezsgő diákéletről is. Rendezvényekről, versenyekről, iskolabálokról…A 4 év alatt számos színes iskolai programban volt részem. Tanulhattam nyelveket, járhattam táncoktatásra, minden évben együtt kirándult az egész iskola. Szívesen emlékszem vissza a Deák napokra, mikor szülők és diákok együtt ünnepelték a haza bölcsét. A diák diri választásra, mikor minden 3.-as osztály beleadott apait-anyait, hogy az ő jelöltje legyen a góré. Télen koriztunk, nyáron strandoltunk. A 24 órás focik után holt fáradtan estünk bele a puha ágyba. A gólyabálon pedig éltemben először volt rajtam magas sarkú. Csupa-csupa olyan emlék, ami ha eszembe jut még most is fülig ér a szám. 
Végül:Őszintén úgy vélem, hogy az „én iskolám” miatt tartok ott, ahol tartok. Bejutottam az ország egyik legjobb felsőoktatási intézményébe és nemsokára kezembe vehetem a diplomámat. Hiszem, hogy megvalósíthatom kitűzött álmaimat és céljaimat. S mondjatok nekem olyan embert, aki nem ezt akarja az élettől? Ha van ilyen, akkor neki nem ajánlanám a győri Deákot, de Mindenki másnak nyugodt szívvel.
Én mindig örömmel fogok visszaemlékezni a Deákos éveimre!