Én Életem Videó-, Szöveg- és Képpályázat

…Az 1. nap kezdetén még éreztük, miként duzzadt hörcsögarcunk az ovis ballagáson feltálalt rengeteg epertől és csokis keksztől, de az idillből hamar kizökkentett a hangosbemondó értesítése iskolai csoportunk indulásáról. Nekünk becsengettek – gondoltuk. Ám a nap végére megnyugodtak a reggel még izgatott ifjoncok, új barátokkal és temérdek új ismerettel gazdagodván.
A 2. napon a hatalmas, történelmi épület széles lépcsői és hosszú folyosói már nem csupán magasztosságot sugároztak, hanem különös sporteseményeket is, ahol főként a szünetekben zajlottak a történések; és ha például gyorshajtásért írásos feddést kaptunk, azt már el is tudtuk olvasni – immáron folyékonyan.
Észre sem vettük, és a 3. napra olyan szilárd alapokat kaptunk, amelyre nyugodtan építgethette mindenki a maga tudásvárát. Táskáink együtt nehezedtek a tanulnivalókkal, és így lett egyre nagyobb szám a matekórák anyaga is – ám ha valakinek éppen nem ment jól a számolás a táblánál, az nem osztott, nem szorzott.
Levezetésként moziba mentünk, a beharangozott rajzfilm helyett azonban tévedésből egy pikáns filmet kezdtek el vetíteni. A meztelen valóság megosztotta az egyébként összetartó osztályközönségünket: többen tág szemekkel ámultak, mások tiltakozásképpen kikúsztak az ülések alatt a teremből.
A 4. nap bevezetett minket az előtakarékosság világába: a szorgalmasan gyűjtögetett takarékbélyegekből csinos summák kerekedtek ki. Összekovácsolódott csapatunk megtanulta a vasfegyelmet is, és csak akkor dobbantottunk vagy lógtunk, ha a tesióra anyaga úgy kívánta.
Az 5. naptól felsős testünket edzettük tovább. Fáradhatatlanul szívtuk magunkba a tudást, melyre egyre jobban éheztünk – ezt viszont a konyha séfje nem nézhette tétlenül, aki úgy kente-vágta a dolgokat, hogy minden ételkölteményét ízekre szedtük szét. 
A 6. napra megint jutott izgalom, mivel áldott jó logikánkkal rátaláltunk az anyák napi tulipánok és a Kossuth téri virágágyások közötti összefüggésre. Fizikaóra előtt pedig kikísérleteztem, hogy egy lendületből elhajított tömör gumilabda 1,7 szekundum alatt képes 3 pattanás után bal szemtájékra visszacsapódni. Azt az órát „Öveges-tekintettel” ültem végig, és csak homályosan emlékszem rá.
A 7. napon felvilágosítást kaptunk az alapvető biológiai tényekről. A fiúk egy része a következő kiránduláson a lányok zuhanyzóját kilesve ellenőrizte is az új ismereteket – sajnos erről nem csak a lányok értesültek később, hanem magam is. Kárpótlásul kiderítettem, hogy érdemes könyvtárba járni: az egyik ott olvasott viccel 200 forint támogatást nyertem a különleges hobbik versenyén, hogy továbbra is gyűjthessem a bakelitlemezek közepén található lyukakat.
Az utolsó napon kémiából voltak nehéz periódusaink, de jól megtanultuk, hogy ha mérges gáz szabadul ki, akkor azt nem nyugtatni kell, hanem szellőztetni. Tettük ezt utazásunk végén gondolatainkkal is, a hömpölygő vízmolekulákat szemlélve a Duna-parton, miközben a horizonton narancsló hidrogén- és héliumgömb nyugodni tért. Fájó szívvel csomagoltunk össze, majd komótosan tovább ballagtunk, húzva magunkkal a játékosan megszerzett mázsányi tudást…

 

Szívből ajánlom egykori iskolámat és honlapját mindazoknak, akik feledhetetlen fapados útra vágynak: a www.szbg.hu oldalon elérhetők az aktuális utazási feltételek és a programkínálat, valamint egy hosszú lista azokról a régi diákokról, akik ma méltán példaképeink. Hálás köszönet illeti tanárainkat, akik angyali nyugalommal válaszoltak, ha ördögök voltunk, s ördögien adták át a tudást, ha angyalokká szelídültünk. Bízom benne, sokan üzennék nekik hozzám hasonlóan, hogy lám, a rossz pénz nem veszett el, sőt, szíve szerint visszajáró lenne…