Én Életem Videó-, Szöveg- és Képpályázat

Az én iskolám – az én életem

Egy kismadár röppen az ágra, miközben álmos tekintettel bámulok ki az ablakon. Egy újabb hétfő reggel. Elnyomok egy ásítást, körbenézek a termünkön. Tekintetem az Utolsó vacsora című hatalmas festményen időzik egy kicsit, amelyet két éve festettünk a falra művészet órán.
  A tanár bejön, mindenkivel kezet fog, s kezdődik az óra.
- A túlzott reggeli frissesség elűzése érdekében a mai napot egy kvízjátékkal kezdjük. Először is, írjon mindenki három kérdést négy alternatívával a XX. század válságai témakörön belül, a múlt heti anyagból. A nyertest – ez illeti!
Felnézek a tanárra, aki nagy lelkesen egy túrórudit húz elő a mellényzsebéből. 
- Talán mulatságosan hangzik, de ezzel a játékkal lehet a legtöbb adatot megtanulni! 
Egyik osztálytársam arrogánsan megjegyzi: 
- Esélyetek sincs ellenem…
Visszafojtott nevetés fut végig az osztályon. 
  Na, a Péter. Ez jellemző rá. De így szeretjük… hisz’ már óvoda óta ebbe az iskolába jár, mint ahogy a legtöbben az osztályból. Együtt nőttük fel! 
Persze sokan jöttek újak is, akik azt mesélik, hogy ez az első suli, ahol a közösség rögtön befogadta őket. Már el sem tudnám nélkülük képzelni az osztályt!
Voltak, akik úgy jöttek át hozzánk, hogy bizonyos tárgyakkal problémáik voltak, de ezek itt rendeződtek, ugyanis nálunk a diákok lehetőséget kapnak a dolgozataik, eredményeik javítására. Ezzel nem csak a jegyeik lehetnek jobbak, hanem tudásuk is maradandóbbá válhat.
   A történelem óra gyorsan elszáll, utána szünet, majd matek következik. Társalgó órán pedig a pályaválasztás és a diplomamunka a fő téma, ugyanis jövőre érettségizünk, a 12. tanévet pedig diplomamunkával zárjuk le.
Minden Waldorf iskolában 8 általános és 5 gimnáziumi év van. A tanterv szerint az első középiskolai évben az osztály mezőgazdasági gyakorlaton vesz részt, a második évben földmérésen, a harmadik évben szociális munkán, ahol rászorulóknak, sérült, fogyatékkal élő embereknek segítünk; a negyedik évben diplomamunkával és színdarabbal zárjuk az évet, az ötödik évben van az érettségi.
   A társalgó órát informatika követi, ahol dolgozatot írunk, majd átsietünk a zeneterembe, mert ma van a főpróbánk. Egy karácsonyi CD-t készítünk, amit iskolánk volt diákjai vesznek fel.
A főpróba után mára vége is az iskolának, mehetünk haza. Ma átjön hozzánk Eszter, akivel tavasszal három hetet dolgoztam egy erdélyi árvaházban, a szociális gyakorlat keretén belül. Ott is szembesülnünk kellett azzal a ténnyel, hogy a Waldorf iskolákról sok félreértés él a köztudatban, mert más módszerekkel tanítanak, mint az állami intézményekben. Például nálunk sokáig nincs osztályzás, hogy kis korunktól kezdve megtanuljuk: magunkért tanulunk, és nem a jegyekért.
   Mivel én mindig is ebbe az iskolába jártam, nem tudom, milyen lenne máshol, de abban biztos vagyok, hogy jól érzem itt magam. Legtöbb osztálytársammal együtt nőttünk fel, ebben a közösségben, amely sokszor olyan nekem inkább, mint egy nagy család. Tanáraink legtöbbjével jó a kapcsolatunk, meg tudjuk beszélni a problémáinkat, meghallgatnak minket. Úgy gondolom, hogy ezekre az emberekre majd mindig számíthatok, és ők is bármikor fordulhatnak hozzám!
Azt pedig el sem tudom képzelni, milyen lesz érettségi után itt hagyni ezt a helyet, milyen lesz az osztályom nélkül…
Én, a Fóti Waldorf iskola tanulója, bátran ajánlom mindenkinek ezt az intézményt, ha egy művészetekkel dúsított tantervre és alternatív tanulási módszerekben bővelkedő, vidám közösségre vágyik.
  Annyi bizonyos, hogy én mindig is pozitív érzésekkel fogok visszagondolni ezekre az évekre, s a gyerekeimet is ebbe az iskolába szeretném majd íratni.

Krajczár Fruzsina
2009-12-01