Mindenhol jó, de a legjobb a bicskei Vajda János gimnáziumban :) Mikor ebbe az intézménybe jelentkeztem, akkor tudtam hogy mi is vár rám. Remek tanárok, frappáns iskolatársak, sok életbevágó találós kérdés... :) A tanárok szünetekben fel-alá rohangálnak, leveszik egymást a lábukról, miközben a diákoknak ez a kevés idő is szinte aranyat ér. Mikor aztán mindennek vége lesz, az iskolai jelző megszólal: Tessék vigyázni az ajtók záródnak! Persze minden lelkes osztálytársam azt gondolja magában: Tárulj Szezán! :) Az órák szó szerint a következőt vonják le a tanárokról: SOK HŰHÓ A SEMMIÉRT. Viszont, nem kívántunk rosszat tanárainknak, de segítettünk nekik, hogy maguknak kívánjanak rosszat. Azt mi is tudjuk, hogy iskolánk nem Isten háza, hogy vasárnap is oda menjünk, de a pedagógusok sokat imádkoznak, hogy legalább a dolgozatokra készüljünk fel teljes erőbedobással, mert bár ’ kicsi a bors, de erős’, mégis bennünk van a sok energia. Ennek ellenére tesi óránk végén a sok izzadás után eszünkbe jut a következő gondolat: „Ép testben épp, hogy élek.” És még a tanár kérdez rá, hogy a jelenleg nem aktivált diák( mert nem töltötte fel duracell elemét) miért is van civilben. Pedig a tanár tudja, hogy lány létünkre nincs katonaság. Léteznek nálunk humoros tanárok, viszont az unalom és a szétszórtság is jellemzi őket. Az egyik jeles tanárnőnk az oktatás keretein belül elmélyített minket a gépírás tudományában és bizony azt is észrevették rajtunk, hogy ebben a tantárgyban igen, viszont a többiben nem versengünk. Ennyi viccelődés után komolyra fordítva a szót iskolánk belülről kissé múzeumszerű ( sok tabló, alkalomszerűen kiállítás az aulánkban illetve időnként osztálytermeinkben:) Téli szünet előtt tanáraink, hogy még jobban inspiráljanak, (persze nem a tanulásra) hagyományokhoz híven megrendezik az osztályok közötti karácsonyi dekorációs versenyt. Oktatóink szabályokat szabtak, mielőtt még fantáziánk beindult volna, melynek értelmében a tábla fölé TILOS villogó égősort helyezni, ugyanis ennek következtében óráink után együtt mennének szemvizsgálatra. Az irodalom órát megemlítve, mikor padtársammal összeveszek, gyakran olvasgatom a „REMÉNYHEZ” című verset. Iskolánk sikereihez tartozik a hatalmas méretű (óriás) levél, mely Vajda János verseit idézi fel és ezáltal a ginisz rekordok könyvéig meg se álltunk. Ünnepségeink és rendezvényeink a kevés férőhelyes kultúrházunkban (Petőfi Művelődési Központ) zajlanak, annak ellenére, hogy mi pár fővel többen vagyunk, De ahogy hallani szoktuk, így a valóságban is igaz: „Sok jó ember kis helyen is elfér.” Sok idegölő mondat van a házirendünkben, tanáraink mégis fülön csípnek néha minket. A matek óráról bővebb kifejtést nem tudok írni, de annyi biztos, hogy bár nem kőműveseknek készülünk mégis verejtékezve figyelünk oda. Néhányan csak mellékvágánynak tekintik az iskolánkat ezzel szemben a tanárok segítik a gyengébb diákokat. Példát mutatnak nekik, ha nem is egy matek könyvből, de egy tablóról biztos. Szakköreink befogadóképessége korlátlan, ennek értelmében bárki jelentkezhet énekkarba és a színjátszó csapatba is. Ez a két csoport minden évben a megyei diáknapok keretein belül megmérettetésen vesz részt. Pedagógusaink között is vannak kivételek mivel a hagyományos gólya-, mikulás- és farsangi bál alkalmával szinte mindent bevállalnak osztályaik érdekeiben. A bálok mulatságai közé tartozott az is, mikor 3 férfi tanárunk miniszoknyában és görkoriban vonult a tornaterembe. A diákok körében hatalmas volt a meglepődés és a hirtelen rájuktörő kacagás :) Még ide tudnám megemlíteni, amikor is egy gólyabál megrendezésével egyik magyar és angol tanárnőnk az osztályával táncolt. Sok oktató bál másnapján elengedi az előre megbeszélt dolgozatokat, feleléseket, révén, hogy fáradtak vagyunk. Ugyanakkor a tanulás nemesít, de a társadalmunkban nincs szükség a nemesekre. Én viszont az iskolámat nemesítem, azzal hogy beneveztem e megmérettetésre.
Farkas Kinga 10.a