2009.11.25. 22:01
Az én iskolám a mezőkovácsházi Hunyadi János Gimnázium, a „Hunya” vagy egyszerűen csak a „Gimi”, mivel ez az egyetlen gimnázium a városban. Az iskola a Hunyadi János Közoktatási Intézmény része, csakúgy, mint a Magyarbánhegyesi Speciális Szakiskola, Egységes Módszertani Intézmény és Kollégium, valamint az Orosházi Egységes Módszertani Intézmény és Nevelési Tanácsadó. Igen, szép, hosszú nevük van, s ami ebből adódik: rengeteg diák tartozik az intézményhez.
A Gimnázium Mezőkovácsházi Állami Általános Gimnázium néven alapult 1952-ben. Az 1996/97-es tanévtől a gimnáziumi képzés mellett beindult a szakképzés is, melynek keretein belül ma is folyik az OKJ-s (Országos Képzési Jegyzék), érettségire épülő nappali tagozatos képzés, jelenleg újságíró I., valamint gazdasági informatikus szakon. Angol és német nyelvi előkészítő évfolyamaink 2004 óta indulnak, 2006-tól az Alapfokú Művészetoktatási Intézményünkön belül négy tanszakon végezhetik művészeti tanulmányaikat a diákok. Ezzel egy időben megindult a szakközépiskolai képzés és a hatosztályos gimnázium is. És ez még nem minden. Továbbra is dinamikusan fejlődik, korszerűsödik iskolánk.
Hogy miért is jó hunyadisnak lenni? Nem kell sokat gondolkodnom a kérdésen, hiszen már ötödik éve ennek az iskolának lépcsőit taposom, padjait koptatom, bejárati ajtaját rángatom, és így tovább. Hát azért, mert egyszerűen jó érzés bemenni a suliba. Hellyel-közzel mindenki köszön mindenkinek, az emberek kedvesek egymással, nincsenek akkora különbségek gazdag és szegény gyerekek között, mint egyébként a társadalomban. A kollégium pedig különösen összetartó közösség. Eme viszonyok kialakulásában nagy-nagy szerepet játszanak a különböző rendezvények: az Egészségnap, az SMS-túra, a háziversenyek, a Gólyabál, vagy a Szalagavató. Egy-egy ilyen eseményre való felkészülés valóban feladja a leckét, de mindig igen színvonalas műsorokhoz, alkotásokhoz, jó eredményekhez vezet a nagy izgalom, a lázas készülődés, a közös élmények összekovácsolják a közösségeket. Mi, tanulók büszkék lehetünk rá, hogy ide járunk. Színvonalas az oktatás, magasan képzett tanárok készítenek fel az érettségire, szakvizsgára, ráadásul lehetőségünk van itt, helyben megszerezni az ECDL vizsgát is. Sportolóink – elsősorban magasugróink – országos viszonylatban is kiemelkedő teljesítményt nyújtanak, s a tanulmányi versenyeke terén is az élvonalba tartozunk. És itt van még az iskola legnagyobb büszkesége, a Duma’s Színház is, mely elképesztő tánc- és profi énekprodukcióival szinte minden országos verseny minden kategóriáját megnyeri.
Na persze itt sem minden fenékig tejfel, hiszen a témazárók, és a be nem jelentett röpdolgozatok nálunk is megkeserítik a diákok életét, mint más iskolákban, de nem mindegy az, hogy milyen környezetben, milyen eszközökkel folyik a tanulás, tanítás.
Én az érettségi után is itt maradtam az újságírói szakképzésen, ami egyszerűen imádok. No nem a tanulás miatt, hanem mert jó a légkör, s az egész egy valódi közösség.

A bejegyzés trackback címe:
https://en-eletem-verseny.blog.hu/api/trackback/id/tr461552713
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
Legfrissebb hozzászólások