2010.03.08. 20:41
A farsang a bolondozások, bálok ideje. Erről mesélek el most egy történetet, amit máig nem felejtettem el. Tizenkét éves voltam.
Tele vágyakkal, reményekkel, szerelemmel. Barátnőimmel örömeinket, bánatainkat megosztottuk egymással. A szerelmem persze észre sem vett, pedig egy osztályba jártunk. Közeledett a farsangi bál. Eszter barátnőmtől megtudtam, hogy álmaim hercege boszorkány lesz, de ez titok.
És elérkezett a várva várt nap. Pillangónak öltöztem, hogy gyönyörű legyek. Már javában tartott a bál, mire megérkeztem, de sehol a kedvesem! Idegesen tömtem magamba a szendvicseket. Egyszer csak Eszter, ki bohócnak adta ki magát, rám kiáltott.
- Nézz az ajtó felé!
Ott állt a boszorkány! Rondábbat el se tudnék képzelni, nekem mégis ő lett a bál fénypontja. Egyenesen idejön! A falat is megakadt a torkomban. Szólt a zene, a jelmezesek táncoltak. Meghajolt előttem, és táncba vitt. Röpültem a karjaiban, forgott velem a vendégsereg, bohóc, tündér, kéményseprő, egy egész kavalkád.
Mikor vége lett, leheletfinoman arcon csókolt. Maszkjából csak a szeme és a szája látszott ki. Szinte elolvadtam, jó, hogy fogta a kezem, és a büféhez vezetett. Eszter és Zsuzsa mosolyogtak, mikor hátrafordultam, a meglepetéstől majdnem összeestem. Egy újabb boszorkány jelent meg. Hirtelen lerántottam a partnerem jelmezét, egy ismeretlen fiú állt előttem. Hatalmas pofonnal jutalmaztam kedvességét. A többiek ekkorra már majd megfulladtak a röhögéstől. Kirohantam a mosdóba, könnyeimmel küszködve. Szó nélkül otthagytam a díszes társaságot.
Később megtudtam, szándékos volt a tréfa, hogy ne ábrándozzak, térjek észhez. Azóta sok év telt el, barátságunk megmaradt.
A farsang már mást jelent nekem. Mindannyian álarcot hordunk, keveseknek mutatjuk meg igazi arcunkat. Most néhány percre az álarc mögé nézhettetek.
Szólj hozzá!
Címkék: farsang szerelem barátság boszorkány
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Legfrissebb hozzászólások