2010.03.08. 20:44
Nem volt pasim.
Elég jó nő vagyok, vigyázok az alakomra, szép az arcom, dús vörös hajam van, zöld szemekkel. Szeretem az öltözködésemmel kihangsúlyozni, amit érdemes. Mit kívánhattam volna még? – egy jó pasit. Találkoztam is helyesekkel, izmosakkal, főleg a felzselézett tüsi hajú fajtából, csak éppen a közös témáink negyedóra után elfogytak. Így ment ez már fél éve.
És akkor jött a céges farsangi buli jelmezekkel, szituációs játékokkal, amire persze el sem akartam menni. Aztán arra gondoltam, legfeljebb apáca leszek, úgy sincs pasim.
Az apáca jelmez meglepően jól állt. Csoportokba sorsoltak minket, kettesével, egy fiú-egy lány. Az én fiúm birói talárban volt. Komoly jogász létére rögtön invitált, hogy igyuk meg az aperitifet. Folyamatosan kommentált mindent, amíg részt vettünk a játékokban. Én meg egyfolytában röhögtem. Rég éreztem ilyen jól magam valakivel.
A játék végén csak nem volt kedvünk egymást elengedni. Ő ki is mondta. Hogy csak a haverjai kedvéért jött el… De most szeretné – persze, ha én is úgy gondolom – ha vele maradnék. Azt is mondta, hogy végre egy nő, akivel lehet beszélgetni. Merthogy egy csomó csinos nővel találkozott mostanában, szexi ruci, kipakolt mellek, szoli, műkörmök, tűsarkú, smink, de a fejükben sötétség. Ha meglát egy ilyen nőt nem is néz ki belőle semmit. (Én meg magamban áldottam az apáca jelmezemet.)
Egyre jobban tetszett. Kedves volt, mindig megkínált, meghívott, előre engedett, végül hazakísért, és megbeszéltünk egy randit másnap délutánra.
Pontosan érkeztem. Magassarkú, szűk szoknya, testhez simuló felső, frissen mosott hajzuhatag, a szemet hangsúlyozó smink. Elakadt a szava. De azt is éreztem, hogy tetszem neki, úgy nézett, hogy el kellett kapnom a tekintetem. Sétáltunk, semmi sem változott köztünk, ugyanúgy sokat nevettünk, mindenben megértettük egymást.
Ennek már több, mint egy éve, és együtt élni is jó vele. Pedig izmos, tüsi hajú macho, akiből nem néztem volna ki semmi jót.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Legfrissebb hozzászólások