2010.03.08. 20:26
Minden anya számára a saját lánya – királylány. Még a szürke hétköznapokon is. Farsang napján aztán teret engedhet a szülő képzeletének és kreativitásának, hiszen olyan jelmezbe bújtathatja kicsi kincsét, amiben igazán tündökölhet.
Nagymamám boldogan és büszkén kísérte művelődési házunk színpadához lányát – az én anyukámat; CSIPKERÓZSIKA jelmezben. 1962 – a nagyinak, valószínűleg, ez volt a legemlékezetesebb Farsangja.
Mintegy 14 évvel később, ugyanazon a helyszínen Csipkerózsika - aki akkorra már asszonnyá, illetve kétgyermekes anyává vált – bújtatta jelmezbe lánykáját, s igazgatta piros ruhácskáját, a hosszú barna hajfonatokban repkedő masnikat. Piroska jelmeze saját készítésű, a kislány benne csodaszép, mint a mesében s az asszony számára a Farsang örökre emlékezetes marad.
A helyszín ugyanaz, de az időpont 2010 február. PIROSKA megnőtt. Talán korábban maga sem hitte volna, hogy egyszer majd saját királylányát kísérheti jelmezbálba, ugyanabba a művelődési házba. Pedig így történt. A négy évvel ezelőtt – koraszülöttként - világra jött, immár óvodás nagylány ÁLOMTÜNDÉR ruhában ragyogott.
Anyukaként meghatottan hallgattam a számomra legszebb kis jelmezes bemutatkozó versét. Azt hiszem, ez lesz életem legemlékezetesebb farsangja...
1 komment
Címkék: királylány anyák legemlékezetesebb
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Legfrissebb hozzászólások