Borotválod a lábad. Gyantázol, ahol kell. Belepréseled magad a ruhába, karod szabadon, az szép vékony, hát mutogatod, a többi fodrászfiúnak olyan a karja a szalonban, mint egy káegyes harcosé. Az neked is jó lenne. Mármint a káegyes. Parókába, maszkba bújsz. A többiek már várnak. Mindenki Casanova cselédlányának öltözött. A lépcsőn felfogod a szoknyád, aztán ahogy kilépsz az utcára, a tömeg magával sodor. Kiabálás, zűrzavar. Rögtön elkeveredsz. Megbeszéltétek, találkoztok a haranglábnál, hogy az első sorokból, közelről láthassátok az angyalt. Közel hajol egy pink maszk, feltűnő, szegélye kristályokkal van kirakva, ruhája is pink. Belenéz a maszkodba.
– Mindjárt elszáll az angyal! – kiáltja a füledbe, bautája alól kivillan mosolya, férfi, azt látod, talán jóképű is. Talán nem az. Amit látsz, az tetszik. De a maszk eltakar, többet, mint gondolnád. Egyéniséget, arcot, személytelenné válhatsz, elbújhatsz. Egy időre láthatatlan lehetsz. Egybeolvadhatsz az arc nélküli tömeggel, mégis jelen vagy. Nagyon is. Elbújtál, de mégse. Szobalánynak öltöztél, a jelmez felbátorít, riszálsz, mint soha máskor, kacérkodsz. A fűző nagyon szorít, de nagyon nőies. Nagyon nő vagy. Maszkod alatt elszabadulnak a gátlások, úgy érzed, ma mindent szabad. A feletted lévő drótkötélen megjelenik az angyal, másik dimenzióban, akárcsak te. Balett-táncos, tütüje óriáskarimás, integet. Őrjöngesz te is. Harsona, dobpergés, aztán elrúgja magát a peremről, és úszik a levegőben. Próbálod nem a sodronykötelet figyelni, ahogy megfeszül, legyen ma igazi angyal, repüljön. Repülés közben meglebbenti a szoknyáját, alóla konfetti hull a tömegre, extázis. Szemed-szád teli lesz a konfettivel, köpködsz kicsit, és sikítozol, mikor az angyal a Dózse palota erkélyén landol. Felcsendül a zene, na most kezdődhet a karnevál. Hol lehetnek a többiek. Ezen a ruhán nincs zseb, hát telefont sem hoztál, pénzt sem, milyen felelőtlennek gondolnád magad. De nem ma. Ma csak könnyűnek, és könnyelműnek. Beléd karol a pinkruhás.