Csörög a telefon. Próbálna ébreszteni, de én aludnék még. 5: 50. Ó, minek ilyen korán kelni, ha öt percre van az iskola? Igen, sajnos ennyi időbe telik felkelnem meg bevánszorognom a suliba, szóval gyerünk! Körülbelül ezek azok a gondolatok, amik az embernek eszébe jutnak egy ködös, késő őszi reggelen, mikor be kell valahogy érni nulladik órára.
Rászánom magam az indulásra, bár már így is elkéstem. Kissé sietősen beballagok a kapun, szinte pillantást sem vetve az épületre, csak bambulok magam elé, be egyenest az aulába, ami az ilyen reggeleken hívogatóan mutogatja melegséget árasztó fényeit. Bemelegítésnek jöjjön egy laza törifakt. Valahogy feltalálok a második emeletre, bekopogok a termünkbe, kezemben teásbögre, jószívű tanárunk pedig elnézően biccent, tudomásul véve hogy Gazdik Péternek szokás szerint nem sikerült időben beérnie.
Óra végére sikerül meginnom az otthonról hozott teámat, úgyhogy magamhoz térek, de még jobban felébreszt az a tény, hogy fizika lesz. Negyvenöt perc röhögés, gondoltam magamban, és jól gondoltam! Azok az elmeháborodott emberek, akiket én a barátaimnak hívok, jobban felébresztenek, mint egy ütős kávé vagy egy reggeli rádiósműsor együttvéve. Persze le kell szögeznem, hogy én sem vagyok normális. Sőt.
Következő óra: tesi. A hőmérő higanyszála erősen közelít a nullához, de attól függetlenül kinti óránk van. Mackóruha fel, és jöhet az öt kör futás. Negyvenöt perccel és egy tüdőgyulladással később az öltözőben belekukkantok „Későn”- nek keresztelt határidőnaplómba, tudják: van Biblia, Korán --> Későn :D. Mondtam én, hogy elmeháborodottak vagyunk… Szóval, belekukkantok „Későn”- be, és hirtelen összerándul a gyomrom, ugyanis következik a mindenki által közkedvelt földrajzóra.
Alapjában véve nem félek az óráktól, kivéve, ha nem tanultam, és/vagy nem emlékszem a múlt óra anyagára. Jelen esetben sajnos mindkét eshetőség fennállt, és ki lehet találni, kinél nyílt a napló… Így is van. Természetesen én voltam az a szerencsés jelölt. Mily szerencse, hogy a napló pont a g betűnél van megtörve. Mindegy. A halál módja: írásbeli felelet. Az osztály biztat, hogy inkább próbáljak valamit összeírogatni a múlt órai és az az előtti anyagból, minthogy a biztos halált választanám.
Sajnos a szóban forgó felelet eredményéről még nem áll módomban értesítést adni, mivel ez megtörtént eset, és még a tanár úr nem javította ki az irományt. De én teljesen megvagyok az eredmény nélkül. Jobb nekem az úgy.
Újra belenézek „Későn”- be, meglátom, hogy matematikaóra jön. Hurrá. Érthetetlen tananyag, de legalább jókat lehet szórakozni azon, hogy ki hogyan teljesít a táblánál, vagy hogy mekkora ökörségeket tud hozzátenni az aktuális feladathoz.
Nyelvtan óra következik… Itt most meg kéne említenem, hogy milyen is ez az óra, de nem merem. Többek között azért, mert tartok attól, hogy szemfüles magyartanárom figyeli, hogy melyik diákja milyen írást küld be, és az esetleges következmények miatt nem szeretnék egyest kapni nyelvtanból. Megértésüket köszönöm.
Nyelvtan után már csak egy duplaangolt kell túlélnünk. És végre szabadok vagyunk, mint a madááár. Egészen addig, ameddig haza nem érünk, és elkezdjük olvasni a kötelezőt.
Amint látja, kedves olvasó, a mi iskolánk se különb más hasonló létesítményeknél. Amivel viszont különbek vagyunk a többiektől az az, hogy a tanítás mellett megkapjuk azokat az erkölcsi dolgokat, amielyek az embereket emberré teszik. Tény és való, itt is van kivétel, de hol nincs? Valamint én úgy érzem, hogy nálunk olyan jó szinten van a tanár- diák viszony, hogy nyugodtan megengedhetünk néhány, tanárt célzó poént, valamint a tanárok is megtehetik ugyanezt a diákokkal anélkül, hogy bármelyik fél megsértődne.