Én Életem Videó-, Szöveg- és Képpályázat

Csörög a telefonom. Már azt hittem, hogy valaki keres, de csak az ébresztő volt. Jaj, ne! –hát nem szombat van? Átgondolom az órarendet s lázas készülődésbe kezdek.

Sokat nem gondolkodhatok, nulladik órám van, sürget az idő. Kint hideg ködös idő, szinte még sötét van, szerintem a napnak egész nap nyoma se lesz. Odaérek az iskolához, a hátsó ajtón megyek be, de így is magam előtt látom a főbejárati feliratot: Simonyi Zsigmond Ének –Zenei és Testnevelési Általános Iskola. Ez a második otthonom, itt élem diákéletem jelentős részét, jelenleg a 7. osztály tanulója vagyok.

Mielőtt belépek, végignézek a zöldövezeti környezeten, a fákon, bokrokon, a két sportpályán. Minden a helyén van. Nem is látszik az iskolán a több mint 40 év. Hat évvel ezelőtt felújították és ekkor bővült egy csodás aulával. Végigmegyek a tágas folyosón, előttem mögöttem fiúk, lányok elsőtől nyolcadikig vegyesen. A kisebbek még szakszerűen, hátukon a táskával, a nagyok fél vállra vetve, vagy hónuk alá csapva. Ahány gyerek mindenki más és más, és mégis olyan egyformák vagyunk. mindenkit ismerek, hiszen annyi közös program, rendezvény van az év folyamán, hogy mindenki mindenkivel találkozik jó néhányszor az év során. Ének, tánc, atlétika, kerámia, foci, kézi és nyelvi szakkörök, a közös színház és mozi látogatások, a közös téli és nyári táborok mindegyike alkalmas arra, hogy bennünket egységgé kovácsoljon.

Tornaórával kezdünk. Biztos szó volt róla, de szokás szerint megint nem tudom, hogy a kis vagy nagy teremben, a kis vagy nagy pályán netán a két percre lévő stadionban lesz-e megtartva. Ennyi lehetőség közül ki az, aki meg tudja jegyezni? Hány iskolának nincs saját sportlétesítménye, mi meg ötből válogathatunk. Nem semmi! Remélem, ma megbeszéljük tanár bácsival az ausztriai sí tábor részleteit.

Második óránkon váratlan helyettesítés, én meg stréber módon még mindig az iskolán gondolkodom. Vajon miért ide írattak a szüleim? Mert apa is meg a bátyám is idejárt? Biztos a hagyomány is fontos volt, de azt hiszem fontosabb volt az, hogy jelenleg milyen lehetőségeket kínál.

Azt hiszem a gondozott, zöldövezeti nyugodt környezet mellett sokat nyom a latban a kötelező tantárgyak mellett a fakultatívként választható ének, zene, tánc, sport. Nagyon sok szakkör és művészeti, ill. kreatív csoport működik. Itt mindenki megtalálhatja a neki legjobban megfelelő szabadidős tevékenységet.  Matematika, számtech.,néptánc,ének szakkörök segítik a napi felkészülést. Gitárosok, fúvósok, ütősök, zongoristák hódolhatnak zenei szenvedélyüknek.  A sport minden ága képviselve van a tanórákon kívüli foglalkozásokon a focitól a kézilabdán át a tömegsportig. Gyűlnek is a különböző versenyeken szerzett elismerések a dicsőségtáblán.

 Néhány szót az osztálytársaimról. 11 lány és 11 fiú, a város különböző pontjairól, sőt még vidékről is. Lehet, hogy pontosan olyanok vagyunk, mint más 7.-ik osztály, nekem azonban ők a fontosak és különlegesek. Nem vagyunk a világ legokosabb tanulói, de az általános mértéket azt hiszem, jócskán megütjük. Sokat nevetgélünk, néha fékezhetetlenek, néha szétszórtak vagyunk, de az összetartás, a másikra való odafigyelés fontos és mindig figyelemmel kísérjük egymást örömben, bánatban.

Itt vannak a tanáraink.  Nem tudnék egyikre sem rosszat mondani.  Szigorúak, megkövetelik a rendet, a fegyelmet. Az órákon csak a tananyaggal foglalkozunk, de szünetben, vagy tanítás után minden más ügyet, örömet, bánatot meg lehet velük osztani. Mindig felkészültek, a kötelező anyagot igyekeznek közérthetően színesen leadni, az órákhoz hozzáadják saját egyéniségüket. Mi diákok nagyon jól érezzük magunkat itt Veszprémben, a Viktor Hugó Utcában.  Úgy gondoljuk, hogy szellemi és testi fejlődésünk maximálisan biztosítva van a kezdethez, a többi már rajtunk múlik