Én Életem Videó-, Szöveg- és Képpályázat

 Körülbelül öt éve történt, hogy meghívtak engem is anyuék farsangi bulijába. Nem nagyon akartam menni, mert a farsangolók nálam jó húsz évvel voltak idősebbek. Tizennyolc voltam akkor. Végül egy vállrándítással beleegyeztem, ha nincs jó, ló a számár is, és én már nagyon rég nem voltam sehol. Rögtön beindultam, végre beöltözhetek vámpírnak. A cseresznye a tortán az volt, hogy anyu fogtechnikus így a trafikos fogak helyett, olyanjaim voltak, amik csak nekem készültek. Még beszélni is tudtam velük. Enni már nehezebb volt, meg kellett tanulni a módját. Amikor anyu kitalálta, hogy ő is vámpír lesz, mert nincs más ötlete, nagyon mérges lettem. Kértem, hogy találjon ki mást, de nem volt kedve. Bele kellett törődnöm, hogy nem én vagyok az egyedüli vámpír, a tetejébe anyu a másik. Egy külkerületi étteremben tartottuk a bulit. Volt ott mindenféle jelmez, jósnő, arabnő, madárijesztő, gépészmérnök. Nekem a buli mentőöve a strawberry colada volt, amit itt ittam először. Az este legnagyobb részében hallgattam, ahogy beszélgetnek az asztalnál. Kezdtem azt érezni, még a jelmez miatt se érte meg eljönni. Ezt csak fokozta, amikor a madárijesztő odajött az asztalunkhoz. Rám meredt, a jósnő meg halkan nevetett. Kínos volt, mert nem értettem mi a baj velem. Nem szóltam semmit. Mikor távozott, a jósnő odahajolt hozzánk és vigyorogva elmesélte a történteket. A madárijesztőben fel sem ötlött a gyanú, hogy vámpírnak öltöztünk. Gondolom nem csak nekem ízlettek a koktélok. Megállapította, hogy szegény nőnek, milyen hosszúak a szemfogai. Ez genetikailag ilyen? Biztos nehéz lehet így élni. És még a lánya is örökölte. Szörnyű. A jósnő csak annyit mondott neki, hogy ő az én fogtechnikus barátnőm és a lányával együtt vámpírnak öltöztek. Legalább most már kétséget kizáróan tudom, anyukám valóban kiváló fogtechnikus. Éjfél körül még kimentem ropni a parketten pár szám erejéig, de hajnali kettőkor már a saját ágyamban aludtam, és álmodtam vámpírokról és madárijesztőkről.