Én Életem Videó-, Szöveg- és Képpályázat

 A falu közepén elhelyezkedő aprócska művelődési ház épületét a frissen sült fánk és palacsinta ínycsiklandozó illata lengte be. Az emeleten már nagyban folytak az előkészületek: a gyerekek egy kis helyiségben az utolsó simításokat végezték jelmezeiken, s még egyszer, utoljára, a nagy fellépés előtt átbeszélték a tanító nénikkel a hosszú heteken át próbált produkciók minden mozzanatát. Mindeközben érkeztek ám a vendégek is, őket segítőkész anyukák fogadták a szendvicsektől, süteményektől, és egyéb finomságoktól roskadozó asztalok mögött.
Elérkezett hát végre a már oly sok hete türelmetlenül várt farsangi ünnepség. 2 órakor a nagyérdemű helyet foglalt a nézőtéren, s rögtön el is csendesett, amint az azon a napon műsorvezetőként tevékenykedő, bohócnak öltözött tanító néni megjelent a színpadon.

Eközben a színfalak mögött piros selyemszoknyás, fényes fekete lakkcipőben toporgó elsős kislányok és hófehér ingben feszítő elsős kisfiúk vártak. Még egy igazítás itt, egy apró simítás ott, s végül a kis piros pom-pomok is kiosztásra kerültek. Csak pillanatok kérdése, és...

-És most fogadják szerettel falunk újdonsült szurkolócsapatát, az első osztályt! - zengett a bohóc hangja a teremben, az első osztály elfoglalta kijelölt helyét a piciny színpadon. Felcsendült a zene, elindult a tánc! A kis szurkolók lelkesen rázták pom-pomjaikat, pörögtek a szoknyák, a fiúk botokat forgattak kezeikben. Minden jól ment: egy-két apró hiba ugyan becsúszott, de ezek felett elsiklott a közönség szeme. Az utolsó beállás következett: az utolsó forgás, az utolsó dobás, és a zene elhalkult. A szurkolócsapat félszegen meghajolt, a nézőtéren ülő anyukák, apukák, nagymamák és nagypapák pedig büszkén csapták össze tenyereiket.

Ennek már több, mint tíz éve... Ez az első farsangi élményem, melynek majdnem minden pillanata élénken él még az emlékezetemben, s melyre mindig szerettel, és hatalmas mosollyal a számon gondolok viszza...