Én Életem Videó-, Szöveg- és Képpályázat

 Az emberi lények farsangja egy egész éven át tart. Bárhol is vagyunk, szerepeket kell játszanunk. Néhányunknak ehhez sem maszkra, sem jelmezre nincs szüksége: egyszerűen ilyenek vagyunk. Könnyedén váltunk sok-sok énünk között és alkalmazkodunk, de mindegyik énünk mi magunk vagyunk. Mások álarc mögé bújva, csendben és illedelmesen alakítják sorsukat. Oly sokan vagyunk, és a forgatag gyakran sodor érdekes emberek mellé, máskor meg elszakít olyanoktól, akiknek te még fognád a kezét. Mi elkaptuk nemrég egymásét és a világ nehéz és ijesztő oldala megszűnt létezni körülöttünk.
Bár én festettem rád titokzatos, sötét mintákat, nem ismerem még minden porcikádat.
Mikor az iskolapadban okosítják a fejedet, én itthon újra és újra megnézem a közös fényképeket. Hat hónap csupán, mióta enyém vagy igazán, és én nap mint nap rácsodálkozom szerelmünk varázsára.
Este volt, a farsangi mulatság ideje lejárt, s közös otthonunkban visszaváltoztunk igazi, meztelen önmagunkká. Megszabadultunk minden dísztől, ékszertől és mágiától, büszkeségünket pedig kizártuk a szobából.
Ültél a székben, én pedig ismét rajtad felejtettem a szemem: hiszen tiszta voltál, szép és élettel teli, s csak úsztak a levegőben felém küldött csókjaid.
Akkor értettem meg.
Festék, álarc és jelmez nélkül, hogy ami igazán Te vagy, az sem lehet a valóság. A gyermekkori meséből Hófehérke szemével láttam meg a Herceget, aki a szendergő lány fölé hajol. Pontosan olyan vagy, amilyennek kislányként elképzeltelek.
A szívedig ellátok a hétköznapok álarca mögött. Ott pedig megszűnnek létezni a titkok, és nincs többé színjáték.
Veled, melletted minden nap kalandos farsangi álarcosbál, tele mosollyal, forró öleléssel, mert felismerlek minden maszk mögött. Oly könnyű így, a kezedet fogva áttáncolni az életen. Kérlek, soha ne ébressz fel, de a páncélodat, amint belépsz lakásunk ajtaján, mindig vesd le.
Az örök farsang így minálunk minden nap a búcsúval kezdődik, s ölelésbe halva a küszöbön ér véget.