Én Életem Videó-, Szöveg- és Képpályázat

 Az egyik legemlékezetesebb farsangom egy jelmezhez kötődik. Még általános iskola alsó tagozatban történt, hogy elhatároztam: az az évi farsangon szakítok a hagyományokkal, és nem a szokásos cowboy- vagy indiánjelmezt öltöm magamra. Lovag akartam lenni! De ne a klasszikus páncélos lovagra gondoljanak. Én akkoriban lovag alatt olyan valakit értettem, aki legjobban talán Dumas \"Három testőr\"-ének valamelyikére hasonlít: széles kalapot, köpenyt, kardot, csizmát visel.
El is indult a családi nagyüzem: nagymamám vállra dobható köpenyt varrt nekem, a nyakánál egy gombbal, amivel rögzíteni lehetett. Édesapám pedig fogta az egyik régi cowboy-kalapomat, ami széles karimás volt, levette róla a seriff-csillagot, és helyette egy madártollal díszítette az oldalán. Kölcsönadta nekem a fegyvergyűjteményéből az egyetlen kardot, amit az oldalamra csatolhattam (pontosabban az övembe tűzhettem), illetve megkaptam arra az időre nagyapám legénykori táncos díszcsizmáját, ami csodálatos módon többé-kevésbé passzolt a lábamra. Bár lehet, hogy ez utóbbit csak a megszépítő emlékezet mondatja velem.
Arra már nem emlékszem, hogy került-e az arcomra csirizzel felragasztott kis kócbajusz és kecskeszakáll, mindenesetre én rendkívül elégedett voltam a végeredménnyel, és a bálon peckesen sétáltam a többi jelmezes között, legalább külsőleg közelítve a bennem élő lovageszményhez.