Én Életem Videó-, Szöveg- és Képpályázat

 Egy több mint 30 éves farsangi emléket szeretnék megidézni. Dübörgött a szocializmus építésének vonata és egy vidéki általános iskolában kötelező volt jelmezt ölteni, hiszen az egységbe tömörülésnek ezen a téren is jelentkeznie kellett. Második osztályos lévén én még csak-csak kacérkodtam a gondolattal, de hetedikes bátyám nem lelkesedett túlzottan. Édesapánk fejéből pattant ki a remek ötlet, hogy öltözzünk proletár gyerekeknek. A jelmezek kiválasztása hamar megoldódott, mert lehozott a padlásról egy nagy vászonzsákot, melyben ki tudja mely kor és társadalmi rend levetett gúnyái voltak. De az biztos, hogy állapotuk és jellegük passzolt a választott karakterhez. Tényleges méretünknél nagyobb ruhákat választottunk a „majd belenő az a gyerek” elv alapján. A lábunkra, pedig kikeményedett cúgos bakancs került. Mivel kalap csak egy volt, a bátyám fejére egy, a négy sarkán becsomózott vászonzsebkendő jutott. Öltözködés alatt könnyű célpontjai voltunk a viccelődő iskolatársaknak, kik nagy kedvel gúnyolták a sok helyen foltos, kopott és szemmel láthatóan nem mérethű ruházatunkat. Az ifjúsági ház színpada előtti felvonuláson is mi voltunk a fő attrakció, pláne mikor előhúztuk feneketlen kabátzsebeinkből, zsírpapírba csomagolt szilvalekváros kenyereinket (mint a proletár gyermek hű barátját) és nagy kedvel lakmároztuk. A színpadra jutva gyorsan elmondtuk kit tisztelhet bennünk a nagyérdemű és mivel szégyelltük jelmezünket hamarjában visszavedlettünk normál civil iskolás diákokká. Valószínű, hogy iskolatársaink többségének fogalma sem volt hová helyezzen minket a történelmi tablón, de a zsűri tisztába volt vele. Mindent megnyertünk (legnagyobb megdöbbenésünkre) eljutottunk a megyei döntőig. Ott viszont valami nagyon szocialista csoportos jelmez maga mögé utasított, de különdíjasok lettünk. Valamelyik versenyen az öltözőben megszólalt egy hang „- Na itt vannak a rongyosok, megvan a győztes”. Innen a cím. Üdvözlettel! Szabó János