Én Életem Videó-, Szöveg- és Képpályázat

 Mikor éppen a téltemetés pirkadatán jártunk, éjt-nappallá téve törtük a fejünket az első Farsangunkon. Az első a Tulipán csoportban, az első a Tulipán csoportnak. Félhomályban pislogott a fény a folyosón, amikor rejtelmesen közelítettem a csoport irányában. A jelmezem a köpenyem alatt lapult. Kalóz lett belőlem mára, aranytalléros Kalóz.
És érkeztek a gyerekek, boszorkányként, kutyaként, pillangóként, tapsiként, tűzoltóként, szakállas törpeként és csak néztük, vártuk őket……… Ahogyan megszeppenve, hol mosolyittasan vagy összehúzódzkodva, Anya vagy Apa mögé bújva, ironkodva-pironkodva de bátorságtól övezve betették a csepp lábukat a terembe. Nem könnyű feladat, annyi ember közé. A közeget átitatta a lelkesedés, a varázslat, a varázslás, hiszen volt ott az is. Hol az Apukák változtak délceg fehér paripává, hogy csemetéjüket a nyakukba kapva, versenyt fussanak a kedves csoporttárssal, és elkönyveljenek Anyától egy szerelmes mosolyt, hol a bohóclány óvó néni eszelt ki valami furfangos találmányt, ami megoldásra várt. Kúsztunk, másztunk, térdeltünk, guggoltunk, nem volt olyan, amit ne tettünk, ne tettek volna meg mindazok, akik szívügyüknek tekintették, hogy azon a napon mindent félretéve együtt nevessenek gyerekeikkel, együtt közösen. Ahogy le sem vették a szemüket a gyermekükről, akik dacoltak a bátortalanságukkal és felpattantak a zsámoly legmagasabb pontjára és csak forogtak, forogtak, amíg mindenki őket csodálta. Bárcsak én is ott állhatnék gondoltam. Nem is sokáig csak gondoltam. Emlékezetemben véstem a mosolyukat, a vidám arcukat.