Én Életem Videó-, Szöveg- és Képpályázat

 Nem tagadom, mindig is nagyon szerettem a farsangi hangulatot, de most különösen. Készülök valamire, és a Bohóc jelmezem erre tökéletesen megfelel. Villoghatok, ugrálhatok kedvemre, meghúzhatom a nők ruháját, megigazíthatom a férfiak nyakkendőjét, sírhatok, nevethetek, ahogyan kedvem tartja. A „Bohóc”-nak ezt is lehet, pláne ha bolond is.
A hangulat kitűnő volt, velem nemigen foglalkozott a társaság. Szünet.
Eljött az én időm! Nyakamba akasztottam kosaram, benne tárgyi emlékek.
Árulom. Lim -lom, nekem már nem kell. „Hazug emlékeket árulok”! Ki vesz belőle?- kérdezem, és körbevonulok a termen. Egy bolondtól illik venni-vásárolják, viszik is a portékámat.
Kifizetik az „emléket”, és én egy utolsó gondolattal elbúcsúzom tőlük. A kosaramból fogy az emlék, a pénz szaporodik. Nekik még ér valamit! Nekem már semmit.
Már csak pár apróság és pár szál préselt virág van a kosárban.
- Kedvesem! Megveszed nekem?- szólt egy Angyalnak öltözött álarcos
hölgy, aki igencsak inogva lépkedett.
- Miért kell engem mindig kellemetlen helyzetbe hoznod? Hány pohár
pezsgőnél jársz?- kérdezett vissza a hölgy társaságában lévő férfi.
- De drágám! Kérlek!
- Ezt a kacatot? Hová gondolsz?- de már nyúlt is a pénztárcájához, nem akart feltűnést kelteni.
- Bohóc! Mennyiért árulod a portékád?- kérdezte.
- Önnek Uram, teljesen ingyen!- leakasztottam a kosarat, és hírtelen a férfi nyakába tettem, mielőtt feleszmélt volna.
Az álarcot levettem… a férfi felismert. A kosár tartalma kihullott. A száraz rózsát a táncolók taposták. A férfi lehajolt, felvette. Kezébe vette, majd rám nézett.
- Játszottál velem kedvesem, bolondnak néztél!- gondoltam, és mélyen a szemei közé néztem. Pillantásomtól teljesen lebénult, szólni sem tudott.
- Hagyd már ezt a Bohócot!- Táncoljunk!- szólt a hölgy.
- Bohóc?- mintha a férfi ezt kérdezte volna vissza
Igen, bohóc vagyok, és bolond voltam!- válaszoltam hangtalan.
Vagy talán nem is én?