Négy gyerek anyukájaként sok jelmezt
kellett készítenem. A legemlékezetesebb
mégis az volt amikor a fiam szerzetes
volt, a lányom Zsák királynő.
A lányom ruháját neczsákból
varrtam össze, alul merevítővel.
A szerzetes ruhához fehér pamut övet
fontam, hogy kissé vicces is legyen egy
lyukas gumilabdát kettévágtam, aminek a
belseje piros volt és a fejére tettem, kezébe
egy imakönyvet tartott. Amikor a
gyerekek felsorakoztak a jelmez bemutatására.
Az igazgató aki nem tudta kik vannak a
jelmez mögött a mikrofonba, felkérte a
szerzetest, hogy az áldásával és a király
kisasszony kíséretével nyissák meg a
bált. Mind két gyerek meglepődött,
egymásra néztek és elindultam a
színpad felé. Megnyitották a bált.
A hat tagú zsűri mindkettőjüket
díjazta egy-egy tortával, amit az
osztálytársaikkal elfogyasztottak.
Egyszerű, de szép jelmezükkel mindenkit
lenyűgöztek. Miután vége lett
a rendezvénynek
a két gyerek oda jött hozzám és azt
mondták: Anya ezt neked köszönhetjük,
és ilyen finom tortát még soha nem ettünk.
Azóta se volt még olyan jelmezes aki
megnyitotta volna a farsangot.