2010.02.10. 22:26
Malacvisítás nem hallik, de érezni a hajnalt. Lekaparom a jégvirágokat, kilesek az udvarra. Tenyérnyi pelyhekben táncol a hó. Az akácsor mögött, felhőrongyokkal, lopakodik a szürkület. Világ pislákol az istállóban is: Ma busójárás lesz! Nagyapa megígérte, hogy bevisz a városba.
Nagyapa huszár volt a nagyháborúban, állja a szavát! Tüsténkedtem az üst körül, megígérte, hogy a hurka mellé ihatok majd a borból, de még a kisüstibe is beledughatom a nyelvem. Nem is emlékszem hogyan kerültem ágyba.
Csizmám, ködmönöm, kucsmám is van. Kevés siheder, büszkélkedhet ilyesmivel a faluba. Ezt is, azt is nagyapa vette.
— Még megfázik itt nekem ez a kis pesti kölyök és kifogyok az unokákból.
Segítem a pacik felszalagozását. Az egyik kese, a másik hóka.
Szép lovak, a kiscsikó is ott bolondozik, fut a szán mellett. Anyám, nénéim kacagása versenyt csilingel a nyakába kötött csengővel. Az unokahúgom, aki most nagykendőbe bugyolálva a saroglyában ül, fényesítgette. Mintha színaranyból lenne.
— Felülhetek a bakra nagyapa?
Az öreg kézre adja a gyeplőszárat, szinte repülnek a táltosok, de a nyomunkban is fut ám szán. Ijedezek, visszafognám a lovakat, de nagyapa közéjük legyint, nem enged.. Aki árokba fordul kinevetik, de persze felsegítik. Senkinek nem eshet baja a méteres hóban..
Itt a város, hallani a karikás ostorok pattogását, látni a nagybotos, kifordított gubába bújt álarcos legényeket, amint a lányokat, asszonyokat riogatják. Nagyapó a piactéren megáll. Hoóó!! Amint Káplár és Sári gőzölögve, párát fújva megállnak, a két néném, meg az unokanővérem elragadják a busók. Illik ám kacagva, sikoltozva futni, de csak úgy, hogy utolérjék, megforgassák a szoknyást. Most szabad a csók. Előkerül a szakajtóból, kapós a tejfeles lángos, kézről-kézre jár a fonott üveg. Na, Isten!..Isten adjon áldást!
Öregen, elhagyottan szállok álmaiban az örök farsang felé… nagyapám után..
11 komment
Címkék: róbert csomós ragyogás
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Vannak nagyon jó művek, de nálam ez vezet :-)
Legfrissebb hozzászólások