2009.12.08. 16:45
Az én iskolám
Erről a címről sokaknak egy iskola bemutatása, jellemzése ugrik be.Én nem erről fogok írni,hanem arról,hogy milyen hatással volt rám/ránk, mik történtek/történnek velem/velünk itt,a Batthyány Kázmér Gimnáziumban,röviden a Batyiban.
Nyolcadikban sokáig nem tudtam,hol folytassam a tanulmányaimat.Szüleim már kinézték nekem ezt a sulit,de én mindenáron Pestre szerettem volna menni.Aztán elkezdtem előkészítőre járni Miklósra,és egyre jobban megtetszett ez az iskola,olyannyira, hogy tavasszal már ezt jelöltem be első helyen.Hát így kerültem ide.
Aztán jött a kilencedik.Ekkortájt kezdtem rájönni,hogy tulajdonképpen nem is baj,hogy nem járok be Pestre.Az életem gyökeresen megváltozott.Ez elég költőien hangzik,de tényleg így van. El kellett kezdenem komolyan tanulni,hiszen a nulladik évfolyam nem egy leányálom.
Na,azért nem kell rögtön sajnálni!Az évet színesítette ezer meg ezer program,kezdve a Ki-mit tud?-tól a művészeti esten át a tudományos napokig.Ráadásul abban az évben volt az első bálom,a suliban először diákok számára is megrendezett Kázmér-bál.És akkor még nem is említettem az osztálykirándulásokat!De nem csak 100%-ig kikapcsolódást kínáló programjaink voltak.Szerintem az egész évfolyam emlékezni fog a március 15-i műsorunk próbáira,elég, ha csak megemlítjük,azt a két szót,hogy bot és ritmus!Ez az év rengeteg újdonságot kínált,és már biztos voltam benne,hogy jól döntöttem,amikor idejöttem.De azért nem ártott már a nyári szünet sem!
És a tizedik.Ugyanaz volt a programfelhozatal,mint tavaly,de mégis más.Felléptünk egy beteg kislány számára szervezett jótékonysági esten a suliban.Óriási sikerünk volt a Mamma Maria című számmal – természetesen.És máris készülhettünk egy moldvai néptánccal a báli fellépésünkre.
Ebben az évben sok volt a próba.És az nekünk nagyon megy.Főleg, hogy ezalatt egész szépen megismertük egymást.Jó volt, szép volt, gyorsan eltelt.
Egy újabb nyár után,amikor azért már össze-összejöttünk a barátokkal,következett a tizenegyedik.A szokásos programokkal,kevesebb próbával,de több nevetéssel,viccelődéssel,színházazással, faktokkal és miegyébbel.Ekkora már sokat változtunk.Mondhatnánk úgy is,hogy megkomolyodtunk,de nem így van.Inkább úgy fogalmaznék,hogy kiszélesedett a látókörünk egyéb területeken is.Ezt az évet főleg az osztálykirándulások határozták meg.Igazi közösség lettünk.Egyik legjobb év volt, az biztos!És megint egy nyár sok-sok „talival”,nevetéssel,mókázással.
Elérkezett az utolsó előtti év,a tizenkettedik.Most kezdtük a sulit,és máris december van.Mivel majdnem mindenki idén lesz 18 éves, rengeteg szülinapi buli színesíti hétvégéinket.Emellett az egész iskola a szalagavatóra készül.Mindennapjainkat pedig meghatározza az angyalkázás címszó alatt futó előajándékozás:a húzó kis apróságot ad a húzottjának,szépen definiálva.Ja, és persze még 3+1 dolog:tanulás,tanulás,tanulás,hova menjek tovább?(Tisztára, mint nyolcadikban.)
Ez az én kis élettörténetem a BKG falai között.Nemrég írt egy ismeretlen lány,hogy most nyolcadikos,segítsek neki,miért lenne érdemes a Batthyányba jönnie.Természetesen elkezdtem sorolni a suliról az ilyenkor szokásosakat:erős,többszörös túljelentkezés,jó a morál, második otthon – éjt nappallá téve itt vagy, tényleg!,jó helyre vesznek fel a felsőoktatásba(statisztikával alátámasztva!),jó programokat szervez,(Ki-mit tud?,tudományos napok,koncertek(MÜPÁban is!), kórus(amelynek tagjai külföldön is fellépnek),csereprogramok;nyelvvizsga,ECDL,ökosuli,stb.stb. stb.De legszívesebben azt mondtam volna:leírok pár szót,ezek jellemzik a legjobban a sulinkat:jó hangulat,jó társaság,hülyéskedés,próbák,programok,osztálykirándulások,ofő,bál,fotó,vicces tanórák, suligyűlések...
De ezeket nem fogja megérteni, mert ezeket csak azok érthetik, akik a Batthyányba járnak!
Nem, ez a fogalmazás nem a suliról szólt, hanem arról, hogy én hogyan élek benne.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Legfrissebb hozzászólások