Én Életem Videó-, Szöveg- és Képpályázat

A Holló László Emlékmúzeum előtt, a sötétedő, fákkal ölelt, macskaköves sétányon két fiatal lány sétált, arcukon huncut mosollyal. Megálltak a gimi gyönyörű székely kapuja előtt.
- Te, Kati! Biztos vagy benne, hogy jó ötlet este mászkálni a suliban?
- Ne aggódj egy percig sem, nem lesz semmi gond. Nagyon izgi lesz, majd meglátod!
Azzal Kati és Juli beosontak az udvarra. A bokros park mellett még csak-csak elsurrantak, de a focipályánál megtorpantak, mert a diákság által épített Buddhista-kert felől jött a portás. A bokorba hasaltak, majd sikeresen kikerülték a bejárat másik oldalánál… fellélegezhettek. De az aulában Juli szíve oly hevesen vert, hogy a falak zengték szerte szét, így Kati kézen fogta, úgy húzta maga után. A portás ismét az udvarra ment, ott füstölt, így átsuhantak az előtéren, és elbújhattak a tágas aula egyik paravánja mögött.
 Érdekes volt, hogy a művésztanárok és diákok kiállított festményei, fényképei a sötétben mintha teljesen megváltoztak volna: addig nem látott formák táncoltak rajta, és a már jól ismertek szőrén- szálán eltűntek… Juli szorosan Kati pulóverébe kapaszkodott. Ekkor Kati futásnak eredt, magával rántva barátnőjét is. 
 Az első emeltre szaladtak. Mindketten csodájára jártak, milyen gyönyörűek még sötétbe burkolózva is a fazekasok gyöngyszemei, s milyen kellemesen borzongató érzést keltenek a falakról csüngő képek. Bekukkantottak a könyvtárba is, s nézegették a temérdek szunyókáló könyvet, kazettát és laptopot. Végigmasíroztak a folyosón, s közben a sötétségben elmosódó tablóképekről a mosolygó arcokat nézegették, és sugdolóztak:
- Nézd a nyelvi osztályt! Itt az egyik ismerősöm, ő is nagyon jó volt angolból, akárcsak a többiek.
- Anyukám barátnőjének a lánya ide járt az általános osztályba, ő is szerette.
- Szerintem a rajzosok a legfuribb fazonok! Nagyon ügyesek, igazi művészek!
- Aha, a táncosok meg úgy táncolnak, akárcsak Flatley.
- Az „E”-seket ismerheted. Ők már öt éve tanulnak itt, nyelvi előkészítősök.
- Amúgy tök jó, hogy ennyi ilyen különleges osztályunk van, lehet miből válogatni! Pláne, hogy jövőre még egy tehetséggondozó osztály is indul. A suli szelleméhez illő OKJ-s képzésekről nem is beszélve.
- Apropó, szellem… menjünk innen, ott van valami!- súgta elfúló hangon Juli, és a lépcső felé tolta társát. 
 Felbaktattak a másodikra. 
- Hé, Juli szerinted be lehet menni az infó terembe? Vagy akármelyik másikba kipróbálni a multimédiás szekrényt: netezni, vagy dvd-zni a kivetítő vásznon? 
- Nem hinném. De ha a rajzterem nyitva lenne, megnézném, mivel dolgoznak a rajzosok. S hogy ők hogyan pingálták ki a termüket. Biztos szuperül kifestették. Lefogadom, hogy ők nyerik majd meg a terem-szépségversenyt!
- Szerintem tegyél le róla. Viszont biztos király lenne valami zenét hallgatni a nyelvi laborban. Vagy valamit kikotyvasztani a kémia- vagy fizika előadóban, nem? Még az edzőteremre lennék kíváncsi, vagy a csocsóteremre, megnézném, kopp sötétben mit tudnál ott csinálni?! A Hollóba lenne még izgi bekukkantani: meglesni a rajz meg a fazekas műhelyeket, hm? 
- Tudod hova kukkantsunk inkább? Hazafelé! Elég volt ennyi! Mi lesz, ha elkapnak?
- Szerintem semmi, hisz ismered Fekete József igazgató urat és a tanárokat; nagyon kedvesek! Mindig mindenben segítenek nekünk. Csinálnak egy csomó versenyt, meg programot, és faktokat, hogy az érettségire és az egyetemre is profikként mehessünk, szóval…
- Na igen, de nem kéne eljátszanunk a bizalmukat, szóval irány- surány hazafelé!
- Jó, jó!
Azzal sarkon fordultak, és a műalkotásokkal díszített lépcsőn lefelé lopóztak. 
 Hirtelen valaki elkapta Juli kezét, erősen megszorongatta, majd rángatni, bökdösni kezdte. Oldalra nézett s ijedten látta, hogy a portás az. 
 Ekkor bomlani kezdett a homály, kivilágosodott minden. A portás arca egy ismerős buszsofőr arcává változott… S ebben a pillanatban Juli kinyitotta a szemét, megdörzsölte, elpirult arccal „Köszönöm”-öt mormolt a férfinak, és a végállomáson a buszról lepattanva elindult az iskola felé.