Én Életem Videó-, Szöveg- és Képpályázat

Szóval, belépsz, és egyből elfog valami érzés. Volt már ilyen, kérdezed magadban, és a válaszod halk és bizonytalan, épp csak meghallod. Talán valami ilyesmi járt a fejedben, amikor fentmaradtál, hogy bulizni menj a haverokkal, és a másnap reggeli elalvás után tudtad, most aztán egész biztos, hogy el fogsz késni, hogy a föcitanár tuti téged fog kihívni, és rákérdez a második bolygóra, de te nem esel kétségbe, magabiztos vagy, kihúzod magad, és büszkén mondod, hogy a Vénusz, és magadban még hozzáteszed, hogy szerencsére csak ritka, kivételes alkalmakkor látszik az égen, de akkor olyan gyengéd ragyogással rajzolja magát koromfekete leplére, és éppen olyan gyönyörű, mint ő, aki kettővel előtted ül a padban, és amikor néha-néha valami leplezetlen valószínűséggel hátrafordul, te félig szemlesütve, bizonytalanul, remegéssel, de állod a tekintetét.
Talán jártál már erre, épp csak átsétáltál az egyik térről a másikra, aszfaltázott falevelek tapadtak a cipőd talpára, és a szitálva hulló eső elől behúzódtál az épületek ereszének oltalmába, úgy mentél tova, a kabátujjad hozzáért a falhoz, tudattalanul simogatta végig, nézz le rá, emeld fel, és szagold meg, érzed? Rajta van az elmúlt 225 év tudománya, büszkesége, és még másik 150 a Felvidékből idáig, ha te is máshonnan jössz, talán hoztak már el ide, osztálykirándulásra, a Múzeumba, a Zsinagógához, a Fővám térre, és láttad a homlokzatot a magyar nemzet fellegvára fölött, és valahonnan eszedbe jut, hogy a kapuban állva, most mégsem hagysz fel minden reménnyel.
Talán érezted már ezt, valami fontos van készülőben, elárulja a heves szívverés, és az elme hirtelen, sokszoros kíváncsisága, az összecsomagolt holmikra nemsokára szükség lesz, még ideát vagy, de már nagyon nyughatatlan, a nyelvekből összefont zászlórudak magasra nyújtóznak, és hagyományokat és jövőépítő diszciplinákat lengenek karöltve, bebocsát a filmeken, történelmen, színpadon nevelődő ifjúság, lányok és fiúk, a rendszeres véradást szervező orvostudomány, mindez eléd járul, te belépsz, most te magad vagy az eleven vérátömlesztés, pont ilyen érzés: hogy ma végre felnőttél.
Még nem tudod, mihez kezdesz majd vele, de az életed itt elkezdődött.
ELTE – Budapest