Én Életem Videó-, Szöveg- és Képpályázat

Az iskolának közismert, vitathatatlan érdemei vannak. Elkötelezett híve a Zsolnay módszer szerinti oktatásnak, nagy hangsúlyt fektet a sportra, különböző versenyekkel buzdítja a fiatalokat alkotásra, ragaszkodik az évfordulós ünnepségek gyakorlásához és évek óta megunhatatlan módon közvetíti a tudást tanulóinak. Nyáron sem hagyja magára az övéit, rengeteg táborral és rendezvénnyel készül, hogy hadat üzenjen az unalomnak.
 

Az itt eltöltendő ajánlott idő, legfeljebb 8 év. Mire elég 8 év körülöttünk? 8 év alatt válik egy egyetemista szívsebésszé, 8 év alatt láthatunk két Olimpiát is, és akár 8 évig is tarthat egy ló kiképzése a Bécsi Spanyol Lovas Iskolában.
De ahhoz, hogy megértessem miért olyan különleges ez az iskola számomra – és ha megkérdezik, az összes volt kazinczys számára – vissza kell mennem azokba az időkbe, amikor még mindannyian gyerekek voltunk.
Amit tudok, hogy az én iskolám 8 évig őrizte a gyerekkoromat, ezzel maximálisan kihúzva a felnőtté válás kezdetét és elegendő időt hagyva a játékra. Lehetőséget biztosított, hogy bizonyítsak, és érezhető megbecsülésben részesített, ha valamit jól csináltam. Azaz igazság, hogy nálunk mindenki jó volt valamiben, és a sikerélmények segítségével végül mindenki megtalálta a saját útját. Így fordultak meg nálunk jó sportolók, éltanulók, tehetséges előadó művészek, jó rajzosok vagy épp olyanok, akik a zenében jeleskedtek.
A sakk és a néptánc nálunk tanórák voltak, így még ma sem idegen a régi magyar zene és egy-két parti apukámmal vasárnaponként. Bár én végül nem lettem táncművész vagy sakkmester, de van, aki igen. Megint mások ping-pongban győzték le az ország más pontjából érkező profi sportolókat.
 

Emlékszem, nagyon vártuk a telet, mert ilyenkor az órákig tartó hó csatákon kívül, minden osztály korcsolya oktatáson vett részt, melyre péntekenként került sor a Városligeti Jégpályán.
Az ünnepek közeledtével megszaporodtak a kreatív foglalkozások délutánonként, hogy díszeket készítsünk az aulában álló karácsonyfára. Szerettem, hogy az ünnepeknek az iskolán belül is volt jelentősége és mindig együtt ünnepelhettük a legszebb eseményeket. 
 

Tanáraim átlagosan évente kétszer (rendszerint karácsonykor és farsangkor) készültek nekünk meglepetés rendezvénnyel, melynek korona műsoraként - tanári méltóságukat elfeledve - előadtak egy közösen koreografált, tréfás műsorszámot. Így sajátítottuk el nagyon hamar a nevetés tudományát.
Akárhogy is idézem fel, a régi sulit mindig szépnek láttam. Kívánni sem tudnék szebb gyermekkort, és tudom, hogy ezzel rengetegen vagyunk így, kazinczysok. Remélem, hogy rajtam kívül még majd millió kisgyereknek lesz öröme az iskolába járás, ide Csepel szíve mellé, ahol közel a Duna part és az év legnagyobb részében zöldek a fák.

 

Írta: Varga Ildikó (22)