Újabb nap a Corvinus-Közigazgatástudományi karán. Reggel van még, csendes az előadó. Csak az a pár lelkes sorstárs koptatja a padot, akiket nem hagy pihenni a fiatalságuk. Egyesek buzgón jegyzetelnek, míg mások a tegnapi buli emlékeit ízlelgetik. És milyen édes is az az íz.. Felfele jövet a Ménesin, már a távolból sejtelmes hangok játszanak a széllel. Az esti lepelben csak a testek formái körvonalazódnak, ahogy a kollégiumi szobákból kiszűrődő fény megrajzolja őket. Egy lány ül az egyik ablakban, míg 1 emelettel alatta 3 srác küzd egy üveg jóféle magyar borral. Az este sem tart örökké, menjünk is be gyorsan az aulába. A portán köszönök, ahogy azt illik, majd hívom a liftet, hogy le ne maradjak az őrületről.. Őrület, mert ma ennek van ideje. De minek is hívom a liftet? Fiatal vagyok és erős, ma én mutatok utat Toldinak. Fogynak a lépcsőfokok, és minden emelet egy új világnak ad otthont. Más zene, más arcok, más stílus.. egy a közös. A jó hangulat gerjesztette rendezett káosz, amiből sorra emberek kerülnek elő, és nem hallani mást, csak: Szevasz hogy vagy?-ok tömkelegét. Egyszerű kérdés, egyszerű válasz, de még nem érkeztem meg a célomhoz. Gondolatmenetemet most még a közigazgatási jog előadás sem tudja megzavarni. Szokásos pertuk után lassan folytatom saját El Camino-m, míg megérkezek a 4. emeletre. Néma folyosók, álmos irodák, de most nem kérelmet jöttem benyújtani. Teszek pár lépést és kilépek egy folyosóra. Megérkeztem. Előttem egy világváros fekszik. Istenem, micsoda látvány ez, a Gellért-hegy magaslataiban. Már-már szinte nem is valóságos. Előttem terül el a majdani munkahelyem, a munkám és emberek tömege, akikért és akikkel dolgozni fogok. Ha néha nem szűrődne fel 1-1 kacaj az alattam pezsgő életből, azt hihetném, hogy megállt az idő, és ez a pillanat örökre a rabjává tett. Koromfekete ég, alatta szikrázó fénygömbök. Az autók-villamosok, mintha a város lüktető vénáját képeznék, amit megfest a vízről visszaverődő fény. Alant álmok és vágyak milliói, amit én is gyarapítok. Kicsit elmerengek azon, hogy 12 évvel ezelőtt még otthon, az erdélyi gyümölcsösünkben játszottam, most pedig itthon tanulok egy állam ügyeit igazgatni. Jó érzéssel tölt el a kontraszt. Vége az előadásnak, megtapsoljuk az előadót, majd ideje megindulnom. Kilépek az előadóból és keresztülbandukolok az aulán. Nem sietek, csak lassan, elemzően, próbálom élvezni az utat. Itt, ahol tegnap még a mámoré volt a főszerep, ma már alkotmányjogászok, volt államtitkárok, és minisztériumi főosztályvezetők hada keresi a helyét. Közben elmegyek a könyvtár előtt és bepillantok az üvegajtón. Zoli tegnap még a táncparkettet (és Évát:) ostromolta, ma pedig már a Taylori előadásához keres anyagot. Nevetek, majd tovább indulok az oktatási épületbe. Szépen felújított, világos emeletek, mellőzve a rideg hivatali jelleget. Ez az otthonunk nettó 3 évig. Beülök a terembe, gyűlnek a szaktársak. Leül mellém egy HÖK-ös, kezében tekintélyes paksaméta. Fél szemmel tekintetem az egyik lapra szegezem.. Látom már dolgoznak a kari napok repertoárján. Paintball, irodalmi est, pálinkás jóreggelt, sportnap, városi vetélkedő, filmest és természetesen a záróakkord: ÁFapados. Ez a szakszóvá avanzsált kari banzáááj megfelelője, ill. azért ÁFapados, mert mielőtt beleolvadt volna a Corvinusba, Államigazgatási Főiskolaként tevékenykedtünk. Mi pedig szeretjük a hagyományokat;) A terem lassan megtelik és kezdetét veszi az óra. Még mielőtt harcba küldeném a tollam, utolsó pillantást vetek a jelenlevőkre. Előttem vannak a jövő új köztisztviselői.. Mi nem politizálunk (szakmában feltétel), nem tűntetünk, és nem emeljük fel a hangunkat.. csak tesszük, amit tennünk kell.. Mi így küzdünk egy jobb országért.a szakmánkkal. És ha zárszóként gondolatot keresek, hogy miért is szeretem ezt a helyet? A bulikért? A színvonalas oktatásért? A környezetért? A diplomáért? Mind igaz.. de talán összefoglalva magáért a végzettségért, aminek a neve:

Ember