2009.12.08. 16:43
2007-ban sikeresen leérettségiztem, környezetvédelmi szakon. A pályaválasztásnál utolsónak jelöltem meg a Kodolányi János Főiskolát, méghozzá a kommunikáció és médiatudomány szakot, majd az utolsó pillanatban az első helyre módosítottam. Hogy miért tettem, nem tudom. Talán ez az első szerencsésnek mondható fordulat.
Immár, mint Kodolányis vágtam bele a főiskolás élet sűrűjébe. „Néha” mint minden rendes hallgató lógtam egy-két óráról. Az egyik ilyen alkalommal összefutottam a főiskola előtt két hasonló cipőben járó évfolyamtársammal. Kérdeztem tőlük, hogy hova mennek ilyen elszántan. Azt mondták, hogy most kezdődik a rádiós szakkör. Ez jobb programnak tűnt, mint a Filozófia óra, így velük mentem. Ez volt a második szerencsés fordulat, mert később aztán ott is ragadtam, és az időm nagyrészt a szakkör tagjaival töltöttem.
Kiderült az is, hogy a hallgatók által készített anyagok a Médiákok című műsor-összeállítás részeként adásba is kerülnek a Vörösmarty Rádió hullámhosszán. Külön meglepetés volt számomra, hogy a helyi közösségi rádió a főiskola részeként működik. Először a Médiákok csapatába léptem be, majd némi gyakorlás után csatlakozhattam a Vörösmarty Rádió vidám szerkesztőségéhez is, mint gyakornok. Így telt el az első évem a Kodón.
A második félévben kötelező volt egy hét lapszerkesztési gyakorlat, ami izgalmasnak hangzott, és végül beváltotta a hozzá fűzött reményeket. A harmadik félévben az Internetes újságírásba kóstolhattam bele egy hétig, ugyanis az iskolában működik az ALBAMAG internetes magazin, ahol a hallgatók is publikálhatják cikkeiket. A negyedik félévben a televíziós gyakorlaté volt a főszerep. Budapesten működik a Kodolányi János Főiskola Médiacentruma, amelyet nemcsak a diákok használhatnak, de valódi filmek is születnek itt. Egy hetet tölthettem, itt ez alatt a stúdióban én is kipróbálhattam, milyen egy híradó szerkesztésében részt venni. Milyen érzés az, amikor kigyullad a „kis piros lámpa”.
Ez a hatodik, és egyben utolsó félévem a főiskolán, és egyáltalán nem bántam meg, hogy végül elsőként jelöltem meg a székesfehérvári Kodolányit a felvételi lapon.
Rengeteg egyéb lehetőséget is biztosít az iskola, sokféle programból válogathatnak a diákok, mindegyiket felsorolni szinte lehetetlen, azonban egy tanácsom lenne a jövő Kodolányis hallgatóinak: Nem sokszor van lehetőség belekóstolni az újságírás ennyi formájába egy helyen.. A Kodolányi János Főiskolán lehet. Használd ki!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Legfrissebb hozzászólások