2009.12.07. 16:22
Napjainkban a szakközépiskolák és gimnáziumok fontos szerepet játszanak a fiatalok napjaiban és jövőjében. A környezet, a tanárok, a szabadidős programok és persze a legfontosabb, az osztálytársak, barátok. Ezek a tényezők nagyban befolyásolhatják a diák karrierjét és életstílusát, illetve megszépítik a fiatalkort. Ráadásul, ha elsőrangú iskolába járunk sokat jelent az elhelyezkedésben. A történetemmel ezeket a tényeket próbálom alátámasztani. Az egyik távoli rokonom néhány évvel ezelőtt érettségizett a Batthyány Kázmér Gimnáziumban, ahova én is most járok. Megkértem, meséljen az eltöltött időkről az iskolában, az osztálykirándulásokról és magáról, hogyan került be. Nem gondoltam volna, hogy órákig ott fogok ülni.
Az első tanév kezdetén benne volt a félelem, hogy hasonlóan fognak bánni vele, mint az előző sulijában. Ám, ahogy telt az idő, egyre több barátot szerzett, és rájött, hogy ebben az iskolában nem nézik le azt, aki kicsit is többet tanul a kelleténél. Az osztályközösség remek volt, szinte minden hétvégén ment valahova együtt az osztály. Osztálykirándulások jó hangulatban teltek, és ebben az osztályfőnök is nagy szerepet játszott. Sokféle szabadidős programnak és kulturális eseménynek volt a színhelye a gimnázium.
A tanárok felfigyeltek a tehetségére és végre lehetősége nyílt arra, hogy megmutassa magát különböző versenyeken, és így magának és az iskolának is hírnevet szerezzen. Azt mondta: „mintha, egy másik világba kerültem volna”. Szülei is észrevették a változást, nem volt magába forduló, hanem vidám és élettel teli. Egyre jobban érezte magát az évek során, de közeledett az érettségi. Hála a versenyeknek, az érettségin simán tovább lépett, és még pluszpontokat is szerzett.
Felvették az egyik egyetemre, idén le is diplomázott. És most én járok ebbe az iskolába.
Szólj hozzá!
Címkék: suli eniskolam
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Legfrissebb hozzászólások