Én Életem Videó-, Szöveg- és Képpályázat

 A piros póni
- Nem láttad a tanító nénimet?- hajolt le hozzám a kislány, szemében türkizkék kíváncsiság.
- Hányadikba jársz?- kérdeztem, miközben elrendeztem a tombolajegyeket. Esernyős, sárkányos, lóherés, pónilovas számok néztek ránk a szőnyegről.
- Elsőbe…- kucorodott mellém, vizsgálgatva a rajzokat. - Nekem is van néhány. Itt vannak, nézd csak!
- Jé! - ámultam el két egymás mellé kerülő szám láttán- tizenöt, tizenhat… és ott a piros póni mindkettőn… az egyik a tied, a másik az enyém… Ezt hogy csináltuk?
Némi gondolkodás után visszakérdezett:
- Hát, nem tudod?
- Tudnom kéne?- bizonytalanodtam el.
- Na jó, elmondom, de titok- türkizkék szeme hirtelen zölddé változott. – Tegnap este sokáig nem tudtam elaludni, amikor a kis párnámon megszólalt a pónim. Tudod, van egy piros pónim.
- Hm… és mit mondott?
- Ne félj, itt vagyok veled! És azt súgta a sötétben, hogy holnap a farsangon keressem meg a barátait… a piros pónisok mind a barátai…
- Aha! ... Ez azt jelenti, hogy én is az vagyok?
- Mondjuk… de csak akkor, ha nyersz nekem valamit…- villant a szeme huncutul.
Ekkor nagy csinnadrattával elkezdődött a sorsolás… a zajos tömeg, királyok és hercegkisasszonyok, vitézek és hableányok, törpék és bohócok elcsendesedtek.
„Az első nyerő szám: napocska 44, a második: zöld sárkány 12, a harmadik…”- harsogta a hangszóró. Nemsokára az én 16-osom is a nyertesek közé keveredett.
- Éljenek a piros pónik!- ragyogott fel az arca, s már szaladt a színpadhoz.
Úgy rémlett, útközben varázslók és állatidomárok között több pónitulajdonossal is találkozhatott, mert csak nehezen talált vissza, lépten - nyomon barátokba botlott… és persze a tanító nénijébe…
- Este mindent elbeszélek neki - szorította meg kezemet búcsúzóul. - Üzensz valamit?
- Igen, csak annyit, hogy vigyázzon a kisgazdájára még sokáig, és szerezzen neki minél több barátot!