Én Életem Videó-, Szöveg- és Képpályázat

Általános iskola, 4. osztály. Farsangkor pillangó jelmezem volt. Anyukámmal készítettük, közösen. Néha a vízfestékkel kimentem a vonalból, vagy összecsúsztak a színek, de az ENYÉM volt. Azt gondoltam, hatalmas, színes szárnyaimmal mindenki megkérdezi: „Hű, ezt Te csináltad?”, vagy meglát az akkori „nagy Ő”, s talán megtetszem neki. Beléptem a bálba. 4-5 „kislepke” jött velem szembe. Egyik hatalmas csápokkal, a másik gyönyörű, plüss szárnyakkal volt díszítve. Mikor anyu nem hallotta, hazudtam: „Azt hittem, saját készítésű kell.” Tombolát nem mertem venni, nehogy fel kelljen állnom a színpadra. A „nagy Ő” kölcsönzött BAT MAN ruhájában megjegyezte: „Ezt te csináltad? Látszik.” Kinevetett.
Édesanyám ott volt velem. Pityeregve mondtam, hogy nekem nem tetszik a ruhám. Megölelt és azt mondta: „Nekem a Te jelmezed a legszebb!” Letörölte a könnyeim és néztük a tombolasorsolást. A fődíj egy távirányítós autó volt. A „kék ötös” lett a nyertes jegy. A „nagy Ő” rögtön jelentkezett, ő volt a szerencsés. Több apró nyeremény is volt már nála. Alig tudta már tartani. A sorsoló tanító néni így szólt: „Add oda anyukádnak a többit, így meg tudod nézni az autót.”
„Nincs itt az anyukám, sajnos”- hangzott a válasz. Elszomorodott, jó lett volna, ha ott van valaki, aki büszke rá és örül az örömének.
Mára tudom, hogy nem az számít, hogy hány embernek nyeri el a tetszését, amit teszek, vagy amit mondok. A lényeg az, hogy legyen kivel megosztanom.