Dráma az élet. Testi Kornél is tudja és mindenki más is. Jól játszom ezt a játékot? Érzelmek, elkötelezettség.
Minden nap farsang napja. Reggel ébredés, fogmosás, kis és nagy dolgok, kávé, cigi, öltözés és irány az álarcos bál. Kilépve a lakás ajtaján maszk megigazít, és már lehet is menni dolgozni.
Az én jelmezem a legkreatívabb és legmeghökkentőbb: magamnak öltözöm. Magam vagyok a buszon, metrón, villamoson, az utcán, a téren. Kicsit kopott már ez a ruha, de a színei még így is élénkebbek. Világítok a reggelben, mint egy égő színskála.
Ülök a sok cowboy, Csingiling, alkonyati vámpír, születet feleség, és még ki tudja mi között, s érzem a csodálkozó tekinteteket. Nem értik, ez most a valóság, vagy csak egy maskara, ami rajtam feszül, belőlem lüktet szét, mint a vér az ereimben. Nem értik, hogy miért magamnak és miért nem inkább Snake Pliskennek öltöztem. Én értem, hogy ők miért annak maszkírozták magukat, aminek, miért akarnak másnak látszani, mint amik valójában. Egy Ikaruson utazik vagy hat bűbájos boszorka, öt zöld béka, négy vadászpilóta, három veszett aszkéta, két John McLain, de csak egy én.
Azt hiszik az álarc színesebb az arcnál, pedig a valóság minden képzelgésnél gyönyörűbb.
Őrült vagyok, szerintük. Őrült vagyok, szerintem. Szerinted?