Én Életem Videó-, Szöveg- és Képpályázat

Jó pár éve már, hogy ide kerültem ebbe a kis iskolába. Amikor megérkeztem, gyerekek kiabáló hada vett körül, NEKEM örültek! Kaptam néhány elemet is, amitől felbizseregtek az áramköreim. Munkára!-gondoltam. Igen, itt vagyok, mindent megörökítek, kilesek, lekapok. A pillanatok múló percei, egy érzelem, egy örömteli esemény, minden-minden bennem lakik. Sokszor teli vagyok...ilyenkor egy ügyes kezű tanár letölti képeimet. De ne higgyétek, hogy elfelejtem ám, ami rajtam, bennem volt valaha! Mindenre emlékezem...és ez csodálatos érzés. Sok bánatos percben és boldog pillanatban, belőtt gólnál, erdei élménynél és a Rám-szakadéknál is ott voltam, ezt nem veheti el tőlem senki, még egy USB- kábel sem. Hogy ne beszéljek butaságokat, mert én csak egy fényképezőgép vagyok? Nem igaz, nem!  A kocséri iskola páncélszekrényében üldögélve volt alkalmam összeszedni kis magánalbumomat. Elődöm, a jó öreg tekercses-filmes azt mondta, itt Kocséron izgi lesz az életem. Folyton dolgozom majd. Mindig gyerekeket fogsz megörökíteni-mondta a kisöreg, mert a perc múlandó, az élmény örök, meg kell maradnia az egyedi pillanatoknak. Igaza lett, hiába, a sok éves szolgálat tapasztalatot szül. Sokat kattintgatok, boldogan, önfeledten, hogy megmutassam NEKTEK, mindenkinek, milyen az élet nálunk. Szeretem a gyerekeket látni az iskola udvarán, amikor kerékpárra pattannak, és a közeli vadászházhoz indulnak. Mennyit nevetnek, a múltkor pédául lekaptam, amikor számháborúztak, és a bozótosban eltűnt a kincsesláda azon a szeptember végi, napsütéses délutánon.  Minden évben magukkal visznek, és csak kattogtatnak velem: horgászversenyt, honfoglaló bemutatót, huszárok délceg bajuszát, hegyes kardját. Dobolnak, táncolnak, énekelnek is a gyerekek,  fel is vonulnak szép díszes lovaskocsikon, ennek mindig örülök, mert olyan szépen dalolnak közben, csupa szüreti dalt. De ezt csak hallom, felvenni nem tudom...Egyszer egy nyár eleji napon bőröndben ébredtem fel Törökmezőn. A  gyerekek emeletes ágyakban aludtak, láttam a lencsémen át. Aztán elvittek vadlesre. Láttam rókát, baglyot!! A srácok azt mondták, ez az erdei tábor. Azóta megjártam már velük Királyrétet is. Kétévente Erdélybe is megyek velük, azt NAGYON várom! Öt napon át barangolok a legügyesebb kocséri hetedik-nyolcadikosokkal a gyönyörű tájakon. A Fogarasi- havasoknál a lencsém is bepárásodott, olyan csoda látvány volt. Végigkísértem őket egészen a Kárpátokig, a régi történelmi határig. Aztán egyszer zenészek, máskor táncosok jönnek. Megtanították a srácokat reneszánsz táncra is, no,az azért vicces volt! Az "udvari" mozgás még nem ment rendesen, de soha olyan vidám képeket  még nem készítettem. Március közepén-tudom, mert a fénymérőm  már bezsongott- vidáman vetélkednek a tornacsarnokban. Azt döntik el, ki a jobb helytörténetben és történelemben.  Már én is kiokosodtam,tudjátok? Simán kiszínezném egyedül a jászkocséri címert. Egyszer például csákókat készítettek, máskor kokárdát varrtak, no de nem is csodálkozom, mert hiszen a suli neve Gábor Áron, és ami jár, az jár, főleg a tisztelet a névadónak. Kattogtatok az iskolaújságnak is, de megörökítem az irodalmi színpad népes csapatát is előadások közben. Egyszer majdnem elsírtam magam, amikor a Boldog herceg című darabot adták elő. De sok olyan képem is van, amin drámaórákon játszanak, kézműveskednek, kosaraznak, fociznak nagy sikerrel. Az öreg tekercses egyszer lekaphatta Buzánszky Jenőt a tornacsarnokban. Irigylem..Különben mindenben igaza volt. Szeretem a munkámat, szeretem ezt az iskolát, a falusi gyerekeket. Nagy örömmel hallgatom a zsivajgó folyosókat, mindig várom őket reggel,szomorkásan búcsúzom tőlük délután. Legszívesebben minden percet megörökítenék. Például a vendégeket is, akik megcsodálják ezt a családias kis iskolát, a harangot az udvaron, a bensőséges hangulatot. Ezt nem veheti el tőlem senki, ez az enyém marad. Mindig az enyém.